Zalaegerszegi Élménypark Kft.

2023.12.28. 10:29

Jövőre bővíteni szeretnék a kalandpark kínálatát

Az önkormányzati tulajdonú cégek jövő évi előzetes üzleti terveit is megtárgyalták a képviselők a legutóbbi önkormányzati közgyűlésen.

Arany Gábor

Hat alkalommal fogadtak motoros-kerékpáros és sportrendezvényt.

Fotó: ZH Archív

Ezek sorába tartozik a Zalaegerszegi Élménypark Kft., amely 2024-re vonatkozó előzetes üzleti tervében közel 91,5 millió forint nettó árbevétellel és 23,6 millió forint adózott eredménnyel számolt.
A közgyűlés döntött az alapító okirat módosításáról, ennek értelmében a kempingszolgáltatás és a saját tulajdonú, illetve bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése is bekerült a tevékenységek sorába. Határoztak a cég javadalmazási szabályzatának kiegészítéséről, mely szerint az ügyvezető részére jutalom állapítható meg. Egyúttal az ügyvezető alapbért is meghatároztak, ami 2024. januártól havi bruttó 797 500 forint.
Az üzleti tervben Tüske Adrián ügyvezető arról is tájékoztatást adott, hogy 2023-ban folytatódtak a nyári táboroztatások, de a korábbi 8 helyett csak 5 héten fogadtak diákokat. A kevésbé telített heteket kivették a kínálatból, s mivel a jelentkező száma növekedett, ez javította a költséghatékonyságot. Ezt az elvet követve szervezték át síoktatást is. Az Élménypark nyújtotta lehetőségeket kihasználva hat alkalommal fogadtak motoros-kerékpáros és sportrendezvényt. A játszótérre három tematikus hétvégét szerveztek nyáron. Külső szervezők öt nyilvános, illetve zártkörű rendezvény helyszínéül választották az Élményparkot. Jövőre  bővíteni szeretnék a kalandpark kínálatát a törzsvendégek megtartására, illetve, s hogy minél szélesebb korosztály találjon itt szórakozási lehetőséget. Nagy lehetőséget látnak a különböző családi rendezvények lebonyolításában, ezért a terembérbeadás mellett  további szolgáltatásokat is kínálnának. Eddig kisebb-nagyobb cégek konferenciáit, csapatépítő rendezvényeit fogadták. A következő évben újabb játékeszközök beszerzését is tervezik, hogy növeljék a park vonzerejét.  
A terv elkészítésekor számoltak az árak emelkedésével is, ezt 15 százalékos többlettel vették figyelembe, és a minimálbér emelkedést is bekalkulálták.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában