Az 1830-as számon kell orvosi segítséget kérni

2023.10.25. 14:00

November elsejétől Zalában is változik az ügyeleti rendszer

November elsejétől már Zala vármegyében is az új egységes alapellátási ügyelet működik. Ez azt jelenti, hogy a betegeknek ügyeleti időben az 1830-as számot kell hívniuk, ha orvosi ellátásra van szükségük.

Mozsár Eszter

Vincze Luca megyei vezető mentőtiszt és Győrfi Pál a zalaegerszegi mentőállomáson tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: Pezzetta Umberto

A változásokról az ügyeleti rendszert működtető Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál tartott sajtótájékoztatót a zalaegerszegi mentőállomáson. Másfél éves tesztelési időszak után az új rendszert 2023 február elsején elsőként Hajdú-Bihar vármegyében vezették be, jelenleg már 12 vármegyében működik. Az év végére - Budapest kivételével – az egész országban az új ügyeleti rend lesz érvényben. A tapasztalatokról szólva az OMSZ kommunikációs és PR osztályának vezetője elmondta, eddig 170 ezer beteget láttak el, akik elégedettek a változással. Az átalakítás eredményeképpen településtől, lakóhelytől függetlenül ugyanazt az ellátást kapják a betegek. A legfontosabb változás, hogy lényegesen egyszerűbb lett a segítségkérés.

- Fontos tudni, hogy akik munkanapokon 16-22 óra között, illetve hétvégén és ünnepnapokon 8-14 óra között kérnek orvosi segítséget, számukra a vármegye négy pontján – Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen, Lentiben - háziorvosi ügyeletet fogunk működtetni. A tapasztalatok szerint akik este 10 óra után hívják az 1830-as telefonszámot, ők valószínűleg komolyabb akkut, súlyos egészségügyi problémával küzdenek, így számukra komoly sürgősségi ellátás áll rendelkezésre. A mentőszolgálat szakembere fogadja a hívásokat. Lehet, hogy elég a telefonos tanácsadás, de szükség esetén helyszínre megyünk megvizsgálni a beteget. Ha nagyon nagy baj van, akkor azonnal mentőautót riasztunk várakozás nélkül – tájékoztatott Győrfi Pál.

Akik személyesen keresnének fel egy éjszakai ügyeletet, azoknak Zala vármegye három pontján hétköznap 22-től 8 óráig, hétvégén és ünnepnapon 14 órától reggel 8 óráig óráig van lehetőség Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.

 

A szóvivő hozzátette, annyit kérnek mindenkitől, ha tervezhető az orvosi vizit, akkor a háziorvost keressék fel a rendelési időben. Váratlan, nem halasztható egészségügyi probléma esetén hívják az 1830-as számot vagy ha megtehetik, keressék fel az ügyeleti telephelyeket. A gyermekeket a járásközponti ügyeleti pontokon látják el, illetve az ő esetükben is az 1830-as telefonszámot kell hívni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában