Helyi közélet

2023.09.05. 16:15

Indul a szakköri tevékenységek harmadik köre

Harmadik köre indulhat a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett és koordinált A Szakkör – Tudásunkkal kézen fogva programnak. Az őszi időszakban Zalában minden korábbinál több, összesen 135 szakkör kezdheti meg tevékenységét.

Gyuricza Ferenc

Matyasovszky Margit és Pál Zoltán polgármester a Kerkaszentkirályon megvalósult kosárfonó szakkör kiállításának megnyitóján

Fotó: Gyuricza Ferenc

Minderről Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei igazgatója számolt be lapunknak. Elmondta: Magyarország kormánya - Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslata alapján – 2021-ben döntött a településeken megvalósuló közösségi, szakköri program megvalósításának támogatásáról. Zalában egyértelműen sikeresnek nevezhető a program, hiszen már első alkalommal 98 szakköri csoport valósult meg, majd a második körben 124 kisközösség végezte munkáját. 

- Az ősszel kezdődő harmadik szakköri programra Zalában 78 település adott be sikeres pályázatot, ebből új partnerként 22 szervezet csatlakozott a programhoz, köztük önkormányzatok, egyesületek és egyházak is – mondta Matyasovszky Margit. – Ennek köszönhetően immár 135 kisközösségben kezdhetnek el kézműveskedni az érdeklődők. Bővült a tevékenységek köre is, immár 18 különböző szakkörből választhattak a jelentkezők, ebből Zalában 17 valósul meg, egyedül az éremgyűjtés iránt nem mutatkozott hajlandóság. 

Az igazgató hozzátette: Zalában a gyertyaöntés a legnépszerűbb, ezt 18 csoport választotta. A bútorfestés 17 csoportban valósul meg, míg a korábbi listavezető vesszőfonás mellett 16 csoport döntött. A vesszőfonás iránti érdeklődés visszaesése vélhetően abból is adódik, hogy az első két szakköri körben azzal nagyon sok helyen foglalkoztak, s ahol újra megszervezik a szakköröket, ott most más tevékenységeket részesítenek előnyben. A paletta amúgy igen széles, az említetteken túl többek közt csipkeverés, tojásfestés, quilling, gyöngyfűzés, papírfonás, mézeskalács-készítés, hímzés és nemezelés is szerepel a megvalósuló tevékenységek között. 

- A szakkörök megvalósításra május 31-ig lesz a közösségeknek lehetőségük, majd utána egy 2 hetes kiállítást kell tartani az elkészült alkotásokból – magyarázta tovább Matyasovszky Margit. – A szakkörök és a kiállítások megszervezéséhez a szakkörvezetők online képzésben kaptak megfelelő ismereteket, tudásukról pedig online vizsgán adtak számot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában