Az arányos városfejlesztés jegyében

2023.08.07. 16:55

Felújítás Zalaegerszegen a Gesztenyési utcában (videó)

A burkolatot hideg remixtechnológiával megerősítették.

Arany Gábor

Balaicz Zoltán és Gecse Péter tartotta a tájékoztatót

Fotó: Pezzetta Umberto

Fél kilométert meghaladó hosszban újították fel Botfán a Gesztenyési utca burkolatát, a beruházásról hétfőn tartottak tájékoztatót a helyszínen.

A városban nagyszabású közműrekonstrukciók, útépítések zajlanak, de a külső városrészekben lakók számára kiemelkedően fontosak az olyan beruházások is, mint a Gesztenyési utca felújítása, amire régóta vártak. Ezt Balaicz Zoltán polgármester fogalmazta meg, aki hozzátette, az arányos városfejlesztés jegyében minden településrészen figyelni kell a lakók kérésére. Ezért került sorra a Gesztenyési utca, ami az itt élőkön túl szolgálja az Avas-, a Fehér-, illetve a Karácsony-hegyre igyekvőket. Ráadásul a végén található a nemrég rendbehozott Hidegkúti-forrás és pihenőhely, amit a páfrányok útja túraútvonal is érint.

Gecse Péter alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője a közel 109 millió forint értékű beruházás részleteiről szólva elmondta, a burkolatot a Gesztenyési utca 27-től a lakott terület határáig 532 méter hosszban hideg remixtechnológiával megerősítették. Ezt követően kopó- és kötőréteggel aszfaltozták. A kapubejárók helyreállítása, esetenként szintre emelése, átépítése is megtörtént. A lakott terület határától a külterületi ingatlanokhoz vezető 72 méteres meredek szakasz is aszfaltburkolatot kapott. A felújításban a szennyvízcsatorna-hálózaton hét bekötési idomot cseréltek, a csapadékvizek elvezetésére a nyílt árkokat kitisztították, profilozták. A burkolatról a vizet aszfaltszegély és a most kiépített nyolc betonsurrantó vezeti a nyílt árokba. Gecse Péter szólt arról is, hogy a Botfa utcában jelenleg több átereszt építenek és árkokat burkolnak a csapadékvíz biztonságos elvezetésére, valamint hamarosan elkezdődik a településrészre vezető kerékpárút építése is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában