Az életüket adták a hazájukért

2023.06.26. 18:30

Koszorúzással emlékeztek az I. és II. világháborúban elesett hősökre Vaspörben

Katonai tiszteletadással, a történelmi magyar zászlók felvonultatásával és koszorúzással emlékeztek az I. és II. világháborúban elesett hősökre vasárnap Vaspörben. Köszöntőt Fülöp Imre Loránd polgármester, ünnepi beszédet Vigh László, a térség országgyűlési képviselője mondott.

Gyuricza Ferenc

Vigh László és Fülöp Imre Loránd a megemlékezésen Fotó: Gyuricza Ferenc

Fülöp Imre Loránd szerint viszonylag rövid időn belül több alkalom adódik leróni tiszteletünket a haza védelmezői előtt, ahogy arra is, hogy megemlékezzünk az ország sorsát befolyásoló események előtt. Május végén tartjuk a Hősök napját, ezt követi a gyászos, felháborító, dühítő trianoni békediktátum kihirdetésének évfordulója, míg néhány nap múlva az I. világháborút kirobbantó szarajevói merénylet évfordulója következik. A polgármester szerint e napokon nem szabad megfeledkeznünk őseink dicső áldozatvállalásáról. 

Vigh László úgy fogalmazott, a legdrágábbat, az életüket adták hazájukért, Magyarországért, akikről most emlékeznek. A képviselő szerint azért szorul hazánk folyamatosan küzdelemre, mert ütköző zónája északnak és délnek, keletnek és nyugatnak, mert rendkívül gazdag édesvíz- és termálvíz-kinccsel rendelkezünk, s mert olyan földjeink vannak, ahol az elvetett búzaszem 70-80-szoros termést eredményez.  

A megemlékezésen Kenesei Tibor, az egykori vaspöri iskola volt igazgatója is szólt a jelenlévőkhöz, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a történelem a katonai vezetők nevét jegyzi meg, de az igazi hősök a névtelen katonák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában