2023.06.29. 16:00
Kézműves tábor Gébárton
A népművészet és a népi kismesterségek bemutatása a célja annak a komplex gyermektábornak, amit már 37. alkalommal szervezett meg a héten a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház. A programot a Csoóri Sándor Alap támogatta, a kicsik alkotásaiból pénteken délután négy órakor nyílik zárókiállítás.
Készülnek a levendulás illatpárnák Simonné Dávid Anita táborvezető segítségével
Fotó: Pezzetta Umberto
– Míg a régi időkben a szülők, nagyszülők örökítették át kézműves tudásukat a legifjabb generációra, addig mára szakemberek köré csoportosulnak a gyerkőcök, hogy minél több technikát elsajátíthassanak – kezdte Pozvai Andrea, a tábor szervezője, aki éppen az otthonról hozott fehér pólók batikolására készülődött a lányokkal, fiúkkal. – Természetes anyagokból hagyományos technikákkal készülnek a használati tárgyak és játékok, amit majd hazavihetnek magukkal a kis táborlakók. A program népszerű, a helyi és városkörnyéki gyerekek mellett távolabb élő rokonok, például szegediek vagy zalaegerszegi nagyszülők budapesti unokái kapcsolódnak be a foglalkozásokba. Zárónap a népi gasztronómiát is beiktatjuk, mire megérkeznek a szülők, megsütjük a kukoricamálét és mentás, citromfüves frissítőt készítünk – mondta Pozvai Andrea.

Fotó: Pezzetta Umberto
Nagy Béla fafaragó és Csuti Tibor fazekas mellett Horváth Éva nemezelő és Orot Istvánné gyöngyfűző segítségével készültek a különféle tárgyak, többek között a bodzasípok, kerámia edények, bőr tolltartók, kulcstartók, gyöngyfűzéssel karkötők és virágok.
Simonné Dávid Anita népi játszóházvezető volt a héten a tábor vezetője, aki arról tájékoztatott, hogy ő főleg a textilmunkák készítésében segítette a gyerekeket. Az asztalon félig kész gyapjúfilc lovacskák hevertek, ottjártunkkor pedig a levendulás illatzsákokat szabták ki és varrták össze az irányításával.
Kézműves tábor Gébárton
Fotók: Pezzetta Umberto