A változások világát éljük

2023.06.30. 17:57

Az alapellátásban dolgozókat ünnepelték Nagykanizsán is

Az egészségügyi alapellátásban dolgozókat ünnepelték a Semmelweis-nap apropóján csütörtök este Nagykanizsán, a Honvéd Kaszinó tükörtermében is. A város egészségügyi alapellátási intézménye által szervezett programon mintegy másfél tucatnyian kaptak elismerést.

Gyuricza Ferenc

Az elismerésben részesített egészségügyi dolgozók

Fotó: Szakony Attila

A rendezvényen több köszöntő is elhangzott. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő köszönetet mondott a pandémiával terhelt évek során, illetve az utóbbi egy évben végzett áldozatos és kitartó munkáért, hozzátéve azt is, hogy a változások világát éljük, és emiatt a váratlan helyzetekhez való alkalmazkodás képességét is el kell sajátítanunk. Bizzer András alpolgármester szerint minden egyes rendszer, így az egészségügy alapellátás lényegét is a benne élő és dolgozó szakemberek jelentik, akik nélkül az működésképtelen lenne. Dr. Varnava Charalambos ifjúság-orvos pedig Semmelweis Ignác életútját ismertette.  

A rendezvényen Stimeczné dr. György Bernadette intézményvezető elismerésben részesítette dr. Zámodics Imre, dr. Kálovics Gabiella orvosokat és dr. Wigand Csilla fogorvost, Simon Gyuláné, Hajósné Lukácsi Szilvia, Horváthné Bognár Lívia ápolókat és asszisztenseket, Köhler Márta és Sznopek Renáta védőnőket, valamint a nyugállományba lépő dr. Hámori Zsolt háziorvost, Valachné Füstös Etelka körzeti védőnőt, Simon Istvánné asszisztenst és az intézmény munkatársát, Balazsin Bélát.  

Az ünnepségen külön köszöntötték dr. Igazi Erika Zala vármegyei kollegiális vezető főorvost, aki május 19-én Pintér Sándor belügyminisztertől elismerő oklevelet vehetett át kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül. A város egészségügyi alapellátási intézményének munkatársai közül elismerést kapott továbbá Barta Brigitta és Kardos Beáta, míg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara zalai szervezete Farkas Zsuzsanna és Bíró Andrea szakápolókat javasolta jutalomra. Stimeczné dr. György Bernadette köszönetét fejezte ki továbbá egész éves munkájáért dr. Spingár Andrea gyermekorvos részére is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában