Több mint 300 új fa a városban

2023.05.23. 17:30

Keszthelyen ezután sem csökken a zöldterületek aránya

Címkék#faültetés

Összesen több mint 300 fát ültettek el az elmúlt egy évben Keszthelyen, s a munka nem áll meg, sőt: fokozzák az ütemet.

Péter B. Árpád

Az esős időszak után gőzerővel dolgoznak a VÜZ munkatársai. Laczkó Mária és Manninger Jenő a Szent család-templom kertjében

Fotó: Péter B. Árpád

Erről is beszélt a Szent család-templom kertjében tartott sajtótájékoztatóján Manninger Jenő, Keszthely polgármestere és Laczkó Mária, a VÜZ Kft. ügyvezető igazgatója. E cég 196 csemetét helyezett el a közterületeken, emellett különféle projektekhez kapcsolódóan további mintegy 110 fa is a földbe került – például a Zeppelin téren 45, az Erzsébet téren és a parkolóban 13, a Várkertben 41, emellett pedig megújult a sétálóutcában 35 ültetőgödör, sorolta a város első embere, hozzátéve: minden eddiginél több fát ültetnek a következő időszakban, vagyis a zöldterületek aránya nem csökken a jövőben sem.

– Mindemellett felelőtlenség lenne, ha az életveszélyes fákat nem vágnánk ki – szögezte le Manninger Jenő –, már csak azért is, mert az elmúlt egy esztendőben is volt példa fakidőlésekre, sőt, az egyik ilyen eset sérüléssel is járt. Ezért soron kívül átvizsgáltattuk az állományt például a strandokon, a Helikon-parkban és a város más helyszínein is, és most azt tervezzük: uniós források felhasználásával átfogó zöldterület-értékelést, fakatasztert készítünk Keszthelyen, amely pontos képet ad növényeink állapotáról.

A polgármester kezdeményezte: ahol lehetséges, a bevezető utaknál alakítsanak ki összefüggő fasort, „amely a városban egyébként is hagyomány, és tájképi szempontból rendkívül előnyös lenne”. Ilyen helyszín lehet a Tapolcai, a Hévízi és a Csapás út is.

Laczkó Mária arról is beszélt: lassan a tavaszi munkák végére érnek, átültették a virágágyakat, s ezekbe 7200 palánta került ki. Emellett rendbe tették Keszthely egyik turisztikai központját, a móló környezetét, ahol az önkormányzat kivágatta a nádat, feltöltettek egy megsüllyedt, régóta rossz állapotban lévő területet, a Balaton-parti rózsaágy egy részét pedig pótolták; oda 500 tő virág került.

Elindul a túlóraprogram a VÜZ Kft.-nél, a munkatársak most nyújtott műszakban dolgoznak

Jelenleg a negyedik fűnyírásnál tartanak a VÜZ munkatársai, mondta el az ügyvezető, a belvárosban, a vártkertben, a Rákóczi utcában és a Balaton-parton pedig még ennél is intenzívebb a munka: ezeken a helyszíneken már a hatodik kaszálási kör kezdődött meg.

A sok eső hatására még intenzívebben növekszik a fű, s e kihívásnak a VÜZ próbál megfelelni. Ezért a tavaly vásárolt önjáró fűnyírókat is bevetik a munka során, és ettől a héttől elindul a cég túlóraprogramja is: a kollégák „nyújtott műszakban dolgoznak majd addig, amíg utolérjük magunkat a zöldterületeken”, mondta el Laczkó Mária.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában