Szent György napjához igazítva

2023.04.28. 14:00

Kitüntetések és bemutatók a rendőrnap alkalmából (frissítve, videó, galériák)

Szent György napjához igazítva 1992 óta tartják a rendőrnapot Magyarországon, Zalaegerszegen pénteken a Dísz téren találkozhattak a járókelők a rendőrség és a katasztrófavédelem feladataival a szimulációk segítségével. Látványos bemutatón láthatók voltak akció közben a kiképzett kutyák, a tűzoltási jelenet mellett a rabomobil, a sisak és a testpáncél is megcsodálható volt. Kerékpár-regisztráció és a biztonsági öv használata, valamint az autóvezetést akadályozó bódult állapot bemutatása is szerepelt a programban.

Arany Horváth Zsuzsa

A kitüntettettek és a vármegyei főkapitány: Pap Tamás, dr. Vereckei Csaba, Horváth Bence és Sárvári János

Fotó: Pezzetta Umberto

A városi díszteremben kitüntetéseket adtak át a rendőrnap alkalmából. Dr. Vereckei Csaba dandártábornok, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya mondott köszönetet a munkatársainak,  hangsúlyozva, az egyenruha alatt ugyanúgy apák, anyák, fiatalok vannak, mint azok, akiknek az életét és biztonságát védik. "Ilyenkor egy percre megállunk a szolgálatban, hogy elismerjük a kiemelkedő teljesítményeket, a legjobban dolgozó munkatársainkat", mondta a főkapitány. A kiemelkedő teljesítmény példaként állhat a többiek előtt, emelte ki a szónok. Hozzátette, a legnagyobb elismerés az, amit a közvetlen környezet alkot a rendőrség munkájáról, mindazok, akikkel nap mint nap találkoznak, vagy együtt dolgoznak, ezért fontosnak tartja, hogy a vármegyei és városi vezetés képviselete is jelen van az ünnepi alkalmon.

A rendőrnap zalaegerszegi rendezvényén a zalai városi kapitányságok egyenruhás és civil dolgozói mellett a partnerszervezetek képviselői is vehettek át elismerést, így a polgárőrség, az autóklub, a Vöröskereszt és az ügyészség egy-egy munkatársa kapott kitüntetést. Az év bűnügyi munkatársa címet a Keszthelyen szolgáló Sárvári János alezredes, Az év zalai rendészeti munkatársa címet a szintén keszthelyi körzeti megbízott, Horváth Bence, Az év szakmai támogatója címet a zalaegerszegi rendőrségi műszaki osztály építészmérnöke, Pap Tamás nyerte el. 
Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke mondta a belügyminisztériumi, az országos rendőr-főkapitánysági és a zalai kitüntetések átadása utáni pohárköszöntőt.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában