Összefoglaló

2023.04.03. 17:00

E-rollerek; autósok és motorosok randevúja, párlatverseny – hírek a térségből

Zalai Hírlap

A díjátadó után a résztvevők a nagydíjassal, balról: Gazdag Attila, Cseresnyés Péter, Szász Gábor, V. Németh Zsolt és Balogh László Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

ZALAEGERSZEGI HÍREK

Már Zalaegerszegen is lehet elektromos rollereket bérelni
A városi közlekedést könnyítik meg az elektromos rollerek, hétfőtől a zalai vármegyeszékhely 45 pontján lehet ilyen kétkerekűeket elérni. Az újdonságról a Dísz téri e-rollerponton tartottak tájékoztatót – írja a zaol.hu. Balaicz Zoltán polgármester ennek kapcsán elmondta, hogy nemzetközileg ismert cég kezdeményezte a szolgáltatás zalaegerszegi bevezetését, amihez az önkormányzat engedélyezte a közterületetek használatát díjazás ellenében. A működtetés rendszere garancia arra, hogy használat után a rollerek nem hevernek szanaszéjjel, mert csak a kijelölt helyeken lehet felvenni és letenni ezeket. A szolgáltató képviseletében Pongrácz Tamás citymanager arról beszélt, hogy az e-roller okostelefonos alkalmazással használható díjazás ellenében. A kétkerekű helyzetét, feltöltöttségét folyamatosan figyelemmel kísérik és gondoskodnak arról, hogy az igényekhez igazodva mindig legyenek elérhetőek az e-rollerek, amelyekből kezdetben száz darab lesz a városban. A 30 közterületi pont mellett 13 cégeknél, intézményeknél lett kijelölve, de ezek is bárki számára elérhetők, mondta.

Félezer tollas szépség mutatta meg magát
Színes, tollas, csicsergő, rikácsoló szépségek sokasága fogadta a látogatókat a Keresztury VMK-ban a hétvégén. A Díszmadár- és Díszállattenyésztők Zala Megyei Egyesülete rendezésében az 56. Nemzetközi Díszmadár-kiállítást tartották – olvasható a Zalai Hírlapban. Dr. Vörös Zéta, a rendező egyesület elnöke érdeklődésünkre arról számolt be, hogy 1964-ben alakult meg az egyesület, és az évben indították útjára a díszmadarak zalaegerszegi seregszemléjét. A nemzetközi mezőnyt vonzó kiállításra 50 tenyésztő 500 madarat hozott el pintyektől a nagy papagájokig nagyon sokfélét mutatva be. Az elnök arról is beszélt, hogy a díszmadarak tartóinak érdeklődése a kisebb fajták felé tolódott el. A madarak iránti érdeklődés felkeltésére a gyerekeknek a kiállításon mindig rendeznek bemutatót, ahol a madarakhoz közel kerülhetnek, simogathatják, etethetik őket. A mostani alkalommal a Savaria Díszmadártenyésztő és Állatbarát Egyesület tagjai, Ajkay Ferenc és Ajkayné Késmárky Yvette tartott papagájshow-t.

Gergely Róbert édesanyja, Vajek Jutka a zalaegerszegi színház nézőterén kapott szülinapi virágot a fiától

A Tanulmány a nőkről című zenés előadást múlt héten szerdán este nézte meg a Hevesi Sándor Színházban a legendás televíziós riporter, Vajek Jutka, aki már 20 éve Siófokon él – tudósít a zaol.hu. Az egerszegi színházlátogatás nem véletlen, hiszen a darab főszerepét Gergely Róbert színművész-énekes alakítja, aki nem más, mint Vajek Jutka fia. A darabban az írót alakító Gergely Róbert személyes vonatkozása is szóba kerül: újságcikk hirdeti az ő születésnapját. A születésnap a hívószó: Vajek Jutka márciusban született, így amikor a szóban forgó részhez ért a darab, a színész beavatta a közönséget, miszerint az édesanyja is a nézőtéren foglal helyet. Mivel rengetegen emlékeznek rá a mai napig a televízióból, nagy tapsot kapott, és hozzá virágot Gergely Róberttől. Vajek Jutka kiváló egészségnek örvend, 85 évesen is sokat sétál a Balaton partján, mondja a fia, természetesen naprakészen követi a híreket, használja az internetet, tartja a kapcsolatot egykori munkatársaival és barátaival.

NAGYKANIZSAI HÍREK

Autósok és motorosok randevúja a Kanizsa Aréna parkolójában
A keleti blokk felújított gépjárművei mellett külföldi járgányok is felsorakoztak a Kanizsa Aréna parkolójában szombaton. A Cars Fanatik Klub autósokat és motorosokat tömörítő közössége ezen a helyszínen rendezte meg a Tavasznyitó találkozóját – írja a zaol.hu. A bolondos áprilisi időjárás nem tréfálta meg a szervezőket, így sok látogatót és kiállítót vonzott a klub első, nagyszabású eseménye. Birkás Nikolett, a klub elnöke is örült annak, hogy a kanizsaiak mellett szinte az egész Dunántúl autós és motoros társadalmának fontos volt meglátogatni az összejövetelt. Elmondta: az olasz, a francia és a német márkák képviselői több társasággal érkeztek, de oldtimer kocsikat is köszönthettek, s néhányan eddig a garázsukban őrzött ritkaságukat is megmutatták a közönségnek. Nagy népszerűségnek örvendett a zárt ügyességi pályán kialakított szlalomverseny, ahol ezúttal bárki kipróbálhatta saját vezetési képességeit, s tesztelhette azt, mit bír a járműve.

Kajszibarack és császárkörte lett a legjobb pálinka
A závodi Szász Gábor Orange red kajszibarack pálinkája érdemelte ki a nagydíjat, a tolnai italt választották Pannónia kincsének az 5. Pannónia párlatversenyen. Az ünnepélyes díjkiosztót szombaton tartották Nagykanizsán, az István Parkhotelben – tudósít a Zalai Hírlap. Az esemény résztvevőit Gazdag Attila, a mustra főszervezője, a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnök köszöntötte. Beszédében emlékeztetett: az ország nívós párlatversenyével egy időben, ugyanezen a helyszínen első ízben tartották meg az I. Kárpát-medencei körtepálinka és párlatversenyt, az I. Pyrus Master-t. A rendkívüli viadalon, a szakértői bírákból álló zsűri górcső alá vette a magyarok egyik legősibb kincsét, a sokak által kedvelt, és talán az egyik leghíresebb gyümölcsöt, a körtét, annak legnemesebb formájában. Ezzel együtt kiemelkedő tételszámot, vagyis 888 párlatot bírálhattak az ítészek, ami azt mutatja, hogy fejlődik a pálinkakészítés tudománya. Az esemény fővédnökét, V. Németh Zsolt magyar életmódért és nemzeti értékeinkért felelős miniszterelnöki biztosát büszkeséggel töltötte el, hogy néhány éve az egyik pálinkája, a kormin szőlő ezen a versenyen kategóriagyőztes lehetett.

Kézzel fogható történelemóra a palini Inkey-iskolában
Nagykanizsa palini városrészének Inkey-iskolájában gyakorta vendégeskedik az Élő Történelem Teaház csapata. A Halis-könyvtár könyvtárosai, Benke Dániel és Musztács Krisztián ezúttal is maradandó élményekkel gazdagították a diákokat – írja a zaol.hu. A tanórákon elhangzottaknak színes kiegészítőjét és összefoglalóját kínálja az interaktív történelemóra. Az intézményben most egy teljesen új anyagukat mutatták be, amelyben a második világháború főbb eseményeit, fordulópontjait beszélték át a diákokkal. Benke Dániel dédnagyapja, Kövesdi Jenő például megjárta a Don-kanyart és szerencsésen haza is tért. Az ő tiszti kardja, valamint a nagymamájának írt levelei és képeslapjai színesítették és tették szó szerint is kézzelfoghatóvá a beszámolót.

KESZTHELYI HÍREK

Második alkalommal szerveztek városi keresztutat Keszthely plébániái
Keszthely két plébániájának közösségei idén is végigimádkozták Krisztus szenvedésének stációit. A fáklyás városi keresztúton – amely a Fő téri templomtól a Kármelig vezetett – több mint hatszáz hívő vett részt pénteken kora este, az időközben eleredő esőtől sem zavartatva – olvasható a Zalai Hírlapban. A Magyarok Nagyasszonya-templomban dr. Udvardy György veszprémi érsek mutatott be szentmisét, amelynek kezdetén azt mondta: „arra gyűltünk össze, hogy ünnepeljük Jézus Krisztus keresztáldozatát, amely által elnyertük a megváltást Istentől, s részesedjünk tanúságvető módon a keresztút járásával Jézus szenvedéséből, és mi magunk is vállaljuk, megújult erővel saját életünk küzdelmeit, mert hisszük: ez megtérésünket s javunkat szolgálja.” A főpásztor szentbeszédében kiemelte: a nagyböjtben felismerhetjük Isten jóságát, és méltó módon készülhetünk Jézus Krisztus halálának és feltámadásának megünneplésére.

Elfogadták Keszthely új építési szabályzatát
Szociális és lakáskérdések mellett számos más fontos téma is napirendre került a keszthelyi testület legutóbbi ülésén – írja a zaol.hu. Döntöttek például a képviselők a helyi építési szabályzatról is. Utóbbi többéves folyamat eredménye, fogalmazott sajtótájékoztatóján Manninger Jenő polgármester, kiemelve: a dokumentum az elmúlt évek változásait tükrözi. A szabályzathoz több mint száz javaslat érkezett, ezeket is tartalmazza a hész, amelyet elfogadott az állami főépítész és az építésügyi tárca is. A városvezető elmondta, a Fenyves allé esetében változtatási tilalmat léptetett életbe a grémium, ami azt jelenti, hogy június 30-ig új építkezések nem indulhatnak a területen. Ekkor a téma visszakerül majd a testület elé, amely új szabályozást fogadhat el. Az a cél, hogy a történelmi terület látványképét minél jobban megőrizhesse és védhesse Keszthely.

A hévízi testület döntött az idei szociális tűzifaprogramról is
A város több intézményének tavalyi munkájáról ismert meg és fogadott el beszámolókat legutóbbi ülésén a hévízi képviselő-testület – tájékoztat a Zalai Hírlap. A grémium meghallgatta a Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. és a polgármesteri hivatal tevékenységéről szóló ismertetőt. Napirendre került a Hévízi Termelői Piac működéséről készült anyag is. Elfogadta a testület a 2022. évi adóigazgatási tevékenységről szóló előterjesztést is, azzal, hogy az adóellenőrzések a jövőben is folytatódnak, különös tekintettel az építményadóban tapasztalható elmaradásokra. A testület Papp Gábor polgármesternek szavazott mandátumot a Hévíz-Balaton Airport felügyelő bizottságába. Benkő Attila, a reptér igazgatója jelezte: a légikikötő tervezett fejlesztése nagy lehetőségeket ad a jövőben a reptérnek a továbblépésre az utasszállítás területén. Idén is csatlakozik az önkormányzat a szociális tűzifaprogramhoz, amelyhez az önerőt is megszavazta a testület, amely arról is döntött: Leader-pályázatot nyújt be a város az adventi és a szilveszteri programokra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában