Beruházásokkal a biztonságért

2023.02.23. 18:44

A zalaegerszegi honvédelmi fejlesztésekről egyeztetett Vigh László Balatonfüreden

A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel egyeztetett a zalaegerszegi honvédelmi fejlesztésekről Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

ZH

Szalay-Bobrovniczky Kristóf (b) és Vigh László egyeztet

Forrás: ZH

A politikus lapunknak elmondta: a kétnapos frakcióülés keretében több, személyes tárgyalásra nyílt lehetősége.

– Munkám során kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy Zalaegerszegért és a térségért lobbizzak – emelte ki Vigh László. – A balatonfüredi, kihelyezett ülésen a kormány vezető politikusai, miniszterei is részt vettek – folytatta. – Kiváló kapcsolatot ápolok mindannyiukkal. Ezúttal Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úrral tárgyaltam a zalaegerszegi fejlesztésekről és nagyberuházásokról, köztük a járműipari tesztpályáról, illetve a Rheinmetall-üzemről. Az egyeztetés alkalmával meghívtam miniszter urat a május 19-én Zalaegerszegen tartandó nyílt napra, amely a járműipari teszt­pályát, valamint a harcijárműüzem tesztpályáját mutatja be az érdeklődőknek – összegezte az országgyűlési képviselő.

Kiemelte: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is biztosította támogatásáról, így folytatódik a megyeszékhely stabil fejlesztése.

– Napjainkban, akár a szomszédos országban zajló háború tekintetében, kiemelt szerepet kap a honvédelem – hangsúlyozta Vigh László. – Ezért fontos a haza védelmi képességeinek megerősítése. E tekintetben is érdemi munkát végez a kormány: vigyázunk az emberek és Magyarország biztonságára, különböző fejlesztések, tervezett beruházások révén is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában