Fenntarthatóság

2023.01.31. 19:00

Hetven facsemetét ültettek Zalaegerszegen

A város klímastratégiája részeként újabb fasorral gyarapodott a megyeszékhely.

Arany Gábor

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A MOL-Új Európa Alapítvány Neked Zöldül programban 70 magas kőrist ültettek el a Városgazdálkodási Kft. munkatársai a Göcseji út és a Landorhegyi út 22/B határolta területen, a részletekről kedden a helyszínen tartottak tájékoztatót.

Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy 2019-ben hirdette meg az önkormányzat a faültetési programot, akkor 5000 csemetével számoltak a ciklus végéig, azaz 2024-ig. Ezt hamar sikerült túlszárnyalni, mert olyan sokan csatlakoztak, és most már elérte a kilencezerháromszázat az új fák száma. 

A VárosFa program nevű kezdeményezés az Agrárminisztérium, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével indult el 2022 tavaszán. A programban idén 7000 fát ültetnek el országszerte. Ehhez csatlakozott Zalaegerszeg is, és Bognár Ákos önkormányzati képviselő javaslatára kerültek az új fák a forgalmas Göcseji úti járda, illetve kerékpárút mellé a Csertán utcai zebrától a városközpont felé eső szakaszon.

Bognár Ákos köszönetet mondott az ültetésben közreműködőknek és hozzátette, kötelezettséget vállaltak az adományozott fák gondozására legalább 7 évig, és szükség esetén pótlásukra.

Reményét fejezte ki, hogy hamarosan már árnyat is adnak a fák és kedvelt útvonal lesz a gyalogosoknak, kerékpárosoknak. 

Az elmúlt két évben a Településfásítási programban a 10 ezernél kisebb lakosú településeken 36 ezer sorfát ültettek el 1350 helyszínen, sokszor óvodai, iskolai csoport bevonásával. Ez a kezdeményezés 1990 óta a a legnagyobb belterületi fásítási program. A nyertes városok közül 84 a faültetés mellett oktatási programban is részt vesz, hogy a fiatal városlakókban kialakuljon, a fenntarthatóság, a fák és az erdők fontosságának tudatossága.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában