Az erőfeszítéseket siker koronázta

2022.12.22. 20:00

Újranyit a nemrégiben bezárt kisposta – Keszthely több mint 20 millió forinttal járul hozzá a működéséhez

Január 2-án 10 órakor újranyit a keszthelyi Fodor utcai kisposta, amit nemrégiben bezárt a Magyar Posta Zrt. A további működtetéshez szükséges pénzt az önkormányzat biztosítja.

Péter B. Árpád

Január 2-án újranyit a Fodor utcai posta. A sajtótájékoztatón (b-j) Raffai-Réz Ildikó, Manninger Jenő és Csótár András

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Az egyelőre zárva lévő épület előtt tartott tegnapi sajtótájékoztatón Manninger Jenő polgármester arról beszélt, a város számára fontos szolgáltatásról van szó, ezért a keszthelyi képviselő-testület úgy döntött: évente 20,5 millió forintot biztosít, hogy a Fodor utcai kisposta a jövőben is működhessen. Leszögezte: a megállapodáshoz azért volt szükség ennyi időre, mert testületi döntést kellett hozniuk, utána pedig szerződniük a postával.

A kezdeményező Csótár András, a körzet önkormányzati képviselője kiemelte: amint értesültek a postahivatal bezárásáról, haladéktalanul tárgyalásokat kezdtek a részvénytársaság vezetőivel. Az egyeztetések eredményeként pedig januártól ismét kinyit az úgynevezett 4-es számú kisposta, amelynek érdekében anyagi áldozatot is vállal a város.

A politikus azt mondta: nagy dolog, hogy a Keszthelyen lévő posták 75 százaléka a jövőben is működik, szolgálva a helybélieket. Vannak települések, ahol ennél sokkal rosszabb az arány.

– Azt talán nem szükséges igazolni, ám nem árt hangsúlyozni: nekünk ez a helyi szolgáltatás mindig is fontos volt – folytatta Csótár András. – A közelben több fejlesztés is történt, például parkolóhelyeket, gyalogátkelőhelyet létesítettünk, ami jelzi: mi hosszú távon gondolkodtunk a helyi kisposta működésében. S amikor szembesültünk a kialakult helyzettel, a képviselő-testület mindent megtett a siker érdekében.

Raffai-Réz Ildikó, a szomszédos körzet önkormányzati képviselője azt mondta: többen is szorgalmazták, kérték az ott élők közül, hogy a helyhatóság tegyen meg mindent a kisposta újranyitása érdekében. Az erőfeszítéseiket pedig siker koronázta.

A sajtótájékoztatón Manninger Jenő beszélt a szintén bezárásra ítélt Csapás úti szolgáltatás további üzemeltetéséről is, amelyhez úgynevezett postapartnert kell keresnie a városnak, ami annyit jelent: valamelyik környékbeli boltban, üzletben vagy benzinkúton lesz lehetőség például levél- és csomagfeladásra. Most keresik az együttműködő partnert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában