Együttműködési megállapodás

2022.12.09. 20:00

Kibővült a keszthelyi Georgikon kínálata

Hat nyugat-dunántúli gimnáziummal és szakképző iskolával kötött együttműködési megállapodást a MATE Georgikon campusa. A sajtótájékoztatón bemutatták a keszthelyi egyetem kibővült oktatási kínálatát is.

Péter B. Árpád

Intézményesített kapcsolat. Az együttműködési megállapodás aláírása után az iskolák igazgató, illetve a Georgikon vezetői

Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A 225 éves Georgikonon most intézményesítették a már korábban is meglévő kapcsolatot hat középfokú intézménnyel. Ezzel azt kínálják számukra, hogy diákjaik az eddigieknél is jobban bekapcsolódhassanak az egyetem életébe, programjaiba.

– A Georgikon a Dunántúl legnagyobb hallgatói létszámot beiskolázó agrár-felsőoktatási intézménye, ez már 15 éve így van – bocsátotta előre dr. Lukács Gábor oktatási főigazgató-helyettes. – Ez egyértelműen kiemelkedő jelentőséget biztosít az intézménynek. A jövőképünk pedig levezethető a múltból: továbbra is erős, stabil agrár-felsőoktatási képzést, szolgáltatást, felnőttképzést, szaktanácsadást folytató campus kívánunk lenni.

A sajtótájékoztatón dr. Rózsa László főigazgató aláírta a megállapodást hat nyugat-dunántúli gimnázium és középiskola igazgatójával. Elhangzott az is: a keszthelyi egyetem változatlanul a magyar vidék és az agrárium fejlesztéséért dolgozik – immáron kibővült kínálattal, amelyben 6-6 mester- és alapképzés, illetve 5 felsőoktatási szakképzés várja a leendő hallgatókat 2023 szeptemberétől.

– A felsőoktatási szakképzések között találjuk például a ménesgazda, a gyógy- és fűszernövény, a szőlész-borász, illetve újonnan a turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzést – sorolta dr. Szabó Péter általános főigazgató-helyettes. – Alapszakok közül indítunk kertész-, mezőgazdasági, vidékfejlesztési agrár-, állattenyésztő, illetve természetvédelmi mérnök képzést, és természetesen vannak mesterszakjaink is.

Mindemellett jövőre újraindul az osztatlan, 10 féléves agrármérnök képzés, a turizmus-vendéglátás szak pedig már nemcsak felsőoktatási szakképzés keretében, hanem alapképzésben is elérhető lesz a Georgikonon. Mindemellett bor- és gasztroturizmus szakirányú továbbképzés is várja a diplomával rendelkező leendő hallgatókat.

Dr. Szabó Péter szerint azért is érdemes a Georgikont választani, mert az óriási hagyományokkal bíró intézményben családias, segítő légkör s számos program várja a hallgatókat, és a keszthelyi miliő, a Balaton közelsége is vonzó lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában