Fókuszban a biztonság

2022.11.03. 10:00

Egyeztetés a honvédelmi miniszterrel

A mai világban kiemelt jelentőséggel bír a magyar családok, az állampolgárok biztonsága. Ennek érdekében is mindent megtesz a kormány – jelezte Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

ZH

Vigh László Szalay-Bobrovniczky Kristóffal a Parlamentben

Forrás: ZH

A politikus a szerdai parlamenti ülés előtt lapunknak elmondta: az emberek biztonságát szorgalmazzák különböző fejlesztések, beruházások is.

– Zalaegerszegen a magyar kormány és a német Rheinmetall cég közötti együttműködés eredményeként megvalósuló üzem jelentős lépés – fogalmazott a politikus. – A termelés a tervek szerint 2023 elején el is kezdődik. Egyszerre valósul meg Zalaegerszegen a kutatás, a szállítmányozási, a logisztikai, a közlekedési, a védelmi és hadiipari fejlesztés – összegezte Vigh László.

A politikus jelezte azt is: a közelmúltban Zalaegerszegen járt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki hamarosan ismét ellátogat a térség országgyűlési képviselőjének meghívására a megyeszékhelyre.

– A Zalaegerszegen elkészült honvédelmi beruházásokról szeretnénk helyszíni bejárások révén tájékoztatni a miniszter urat. Egyúttal a következő időszakban tervezett fejlesztésekről is tárgyalni kívánunk vele. Kiemelten fontos, az ukrán–orosz háború kapcsán is, hogy mindent, ami a határvédelmet és a magyar emberek védelmét szolgálja, megerősítsük, fejlesszük, kiemelten a honvédelem kapcsán – mondta Vigh László. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában