Energiaválság

2022.10.12. 11:10

Bezár több kulturális intézményegység, nyitva marad a VMK és a József Attila könyvtár

Az energiaválság miatt november 1-től ideiglenesen bezár Zalaegerszegen az Apáczai Csere János Művelődési Központ, a Korona Szalon, az Art Mozi, a Kézművesek Háza, január 1-től a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem és a Deák-könyvtár.

Szabó Judit

Balaicz Zoltán

Forrás: ZH-Archívum

Ezt Balaicz Zoltán polgármester jelentette be a szerdai Facebook-posztjában. Korábban már írt arról, s most is jelezte, hogy Zalaegerszegen az önkormányzati intézmények és cégek gáz- és áramszámlái 2023-ban a jelenlegi számítások szerint 6,6 milliárd forinttal növekednek, ezért van szükség takarékossági intézkedésekre. Arról már beszámolt, hogy 2023. január 1. után is nyitva marad a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház, most pedig bejelentette, hogy a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ, valamint az annak épületében működő József Attila Városi Könyvtár sem zár be a téli hónapokra, ugyanakkor több kulturális színtér néhány hónapig nem lesz látogatható.

A VMK-ban működő művészeti együttesek (Gála Társastáncklub, Zalai Táncegyüttes), civil szervezetek, egyéb csoportok továbbra is folytatják ott a tevékenységüket. Megtarthatóak az eredetileg is erre a helyszínre tervezett előadások és koncertek. Mivel több kulturális intézmény a leghidegebb hónapokra ideiglenesen zárva lesz, azokból az épületekből az átszervezhető tevékenységek a VMK-ba kerülnek át. A már nem átszervezhető programokról részletes információt fog adni az intézmény, közölte a polgármester.

Az Apáczai Csere János Művelődési Központ és a Kézművesek Háza 2022. november 1. és 2023. március 31. között ideiglenesen zárva lesz. A Korona Szalon szintén, de novemberben és decemberben egy-egy lekötött rendezvényt még megtartanak a szervezők, például az esküvő kiállítást. Az Art Mozi ugyancsak bezár november 1-től március 31-ig, de novemberben és decemberben hat lekötött rendezvényt még megtartanak (Honeybeast, Orfeum event, Szemfényvesztés Rieger Danival, Dumaszínház, Frakk, L’art…).

A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem épülete 2023. január 1. és 2023. március 31. között lesz zárva. Balaicz Zoltán ismertette: a Keresztury VMK vezetése igyekszik megoldani, hogy az épületben tudjanak egyéb kulturális egyesületek, művészeti csoportok és civil szervezetek is alkalmanként próbálni, találkozni, ülésezni.

A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ épületében működő József Attila Városi Könyvtár nyitva marad, innen valósul meg a város könyvtári ellátásának biztosítása, amíg 2023. január 1. és 2023. március 31. között zárva lesz a Deák Ferenc Megyei Könyvtár, illetve 2022. november 1. és 2023. március 31. között az Apáczai Könyvtár épülete.

Természetesen a Keresztury VMK, a József Attila Városi Könyvtár, és valamennyi itt működő szervezet is szigorúan betartja majd az egyéb takarékossági intézkedéseket és erre kérnek minden látogatót is, írta Balaicz Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában