Utca-tánc fesztivál

2022.06.17. 16:48

Újra fesztiválozhatnak a nagykanizsaiak (videó)

Stílusosan, bécsi keringő nyitotta meg ünnepélyesen pénteken az Utca-tánc fesztivált a nagykanizsai Erzsébet téren.

Benedek Bálint

Fotó: Gergely Szilárd

A programkavalkádban számos helyi és környékbeli művészeti csoport váltotta egymást a színpadon. Szombaton 10 órától ugyanezen a helyszínen folytatódnak a táncbemutatók a téren, de az Ady utca sétáló utcai részén is lesznek fellépések. A látványos karneváli felvonulás 15 órakor kezdődik, melyen közel 800 táncos vonul végig a városon, a Kanizsa Arénától egészen az Erzsébet térig. Érdemes maradni ezután is, hiszen a változatos programban fellép: többek között Szulák Andrea és a Don Lázi zenekar, 20.30 órától az Ocho Macho ad koncertet, 22 órától tűzijáték és diszkó zárja a programok sorát.

A téren egybegyűlteket Balogh László polgármester köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta: a világjárvány miatt sok fesztivál elmaradt, ezért most igazi örömünnepre készül a város. Ez a fesztivál mára "kanizsaikummá" nőtte ki magát, hiszen a környéken, de az országban nincs hasonló.

- Azzal együtt, hogy sokan támogatták a rendezvényt, közülük kiemelkedett egy mecénás, akinek sokan köszönhet a fesztivál - folytatta. - Ő úgy döntött inkább szeretne névtelen maradni, ám példája követendő lehet. A jövőben hasonló nagylelkű szponzor segítségével sok civil kezdeményezés érhet célt.

Gábris Jácint, az OKISB elnöke kiemelte: végre a kanizsaiak is megérdemelt módon szórakozhatnak, egy kivételes összefogás eredménye a táncos fesztivál, mely megmozgat minden korosztályt.

 

Ebben bízik a főszervező, vendéglátó Eraklin Táncklub Egyesület elnöke, Lekszikov Csaba is, aki minden városlakót arra kért, hogy ünnepeljen és ami nekik a legfontosabb táncoljanak velük szombaton is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában