A közösség ünnepe

2022.06.20. 13:00

Családi nap várta az érdeklődőket Miklósfán

Miklósfa városrész Mindenki Házának udvarán szombaton a Közművelődési és Városszé­pítő Egyesület szervezésében családi napot tartottak. A kilátogatók több programból választhattak.

Benedek Bálint

A Dolly Plusssz duó fellépése, vagyis Dolly és Palcsó Tamás műsora osztatlan sikert aratott

Forrás: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

A résztvevők azonban talán még ennél is jobban örültek a találkozásnak, hogy végre együtt lehettek és finom ételek mellett beszélgethettek. A szervező egyesület újonnan megválasztott elnöke elmondta: színes programokkal készültek, minden korosztály megtalálta a számítását. Szerinte a legfontosabb üzenet az összetartásban rejlik, hogy a városrészért, az itt élők kellemesebb életéért közös erővel tehetnek. Hasonlóan gondolkozik Radics Bálint, a településrész önkormányzati képviselője is. Úgy érzi, fontos, hogy a tősgyökeres miklósfaiak találkozzanak az elmúlt néhány évben újonnan kiköltözött családokkal és barátkozzanak. Ugyanis kizárólag a nyitottsággal lehet még élhetőbbé és szebbé tenni ezt a számukra kivételesen szép városrészt. Együtt terveznek, gondolkodnak, olykor a szabad­idejüket is feláldozva dolgoznak Miklósfáért. Ezt a tősgyökeres miklósfai Höbe István is megerősítette. 

– Jó látni, hogy fiataljaink ekkora elánnal vetik bele magukat az új feladatokba, azért dolgoznak, hogy a környezetük szebb legyen – folytatta. – Ebben az idősebb generáció­ra is számíthatnak, mellettük állunk, biztatjuk őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában