Hiányát érezték a közös zenélésnek

2022.05.12. 15:35

Új felállásban dübörög a Monastery, rengeteg élő koncertet adnak a srácok

Közel másfél évtizedes leállást követően újra aktivizálta magát a hazai under­ground rockzenei színtér egyik legendás hírű zenekara, a Monastery. A zalai csapat többek közt arról ismert, hogy Far From Christ címmel 1992-ben ők jelentették meg az első magyar death metal albumot.

Gyuricza Ferenc

Az újjáalakult Monastery a Pokolgép előtt is fellépett már. Balról Tóth Ferenc, Szanati Szabolcs, Kovács Roland és Tóth Krisztián, hátul Kovács Róbert

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az alapfelállásból ma már csak a dobos, Kovács Róbert, azaz Billy tagja a Monasterynek, az újjáalakulás motivációiról így vele beszélgettünk. Elmondta, 2007-ben azért álltak le, mert elfáradtak, illetve a levegő is elfogyott körülöttük, ugyanakkor közel 14 év elteltével hiányát is érezték a közös zenélésnek. 
– A régi énekesünk, Mórocz Frytz Krisztián dobta fel először az ötletet, ám eleinte még én is ellenálltam – mondja a dobos. – Úgy voltam vele, hogy egyenesbe jött az életem, családom, munkahelyi egzisztenciám van, de ahogy a gitáros Tóth Ferenccel, Hufival beszélgettünk a lehetőségekről, arra jutottunk, hogy miért is ne próbálnánk meg újra. Mi már nem bizonyítani akarunk, ugyanakkor komoly terveink vannak, külföld felé is szeretnénk nyitni. 

Billy hozzátette: az újjáalakulás azért nem ment könnyen, mert bár Chimera címmel nagyon gyorsan megjelentettek egy háromdalos visszatérő lemezt, az élő koncertezést azonban a cukorbetegséggel küzdő Frytz mégsem vállalta. A zenekar énekese átmenetileg ezért az underground metalos körökben jól ismert budapesti Lédeczi Zsolt lett, majd röviddel később a dobos fia, Kovács Roland váltotta őt. 

– A jelenlegi felállás nagyon is működőképes – magyarázta a dobos. – Hufi hozta magával a basszusgitáros Szanati Szabit, akivel egy másik zenekarban is együtt zenél, illetve szintén az ő javaslatára bevettük még a gitáros Tóth Krisztiánt is. A Monastery zenéje ugyanis két gitárost követel. Az idén februárban a Hammerwold Records által kiadott Divine Damnation című albumunk már ezzel a felállással készült. Élőben is nagyon sokat játszunk, május 30-ig harminc koncertünk lesz, ez ma hazai szinten egyedülálló teljesítmény. 

A Monastery az említett új album anyagát szombaton a zalaegerszegi Keresztury VMK-ban is bemutatja. A koncert főzenekara a hazai thrash színtér vezető formációja, a Moby Dick lesz, a programot pedig a szintén újjáalakult zalaegerszegi Exkavátor nyitja.  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában