Helyi szőlő, helyi gazdák

2022.05.13. 16:00

Borbírálatot tartottak Pákán

A település hagyományos borbírálatán helyi gazdák mérették meg a pákai hegyháton termelt szőlőből készített boraikat.

Korosa Titanilla

Forrás: önkormányzat, Páka

Lukács Tibor polgármester – aki vegyes fehérborával maga is nevezett a bírálatra – a rendezvény kapcsán elmondta: a nevezők egyénenként háromfajta borral vehettek részt a versenyben. Összesen harminchárom nedűt kóstolt végig a zsűri, ebből 24 volt a fehér-, 8 a vörösbor, és egy rozé is akadt. A szakértők értékelése alapján arany minősítést nyert el öt bor a fehérek közül, illetve két vörösbor, ezüst minősítést érdemelt 9 fehér és 3 vörös, illetve az egy benevezett rozé. Bronzérmet kapott 8 fehérbor és 3 vörösbor, illetve kiosztottak két oklevelet is. A polgármester tájékoztatása szerint a borok nagyon jó minőségűek, ami köszönhető a tavalyi meleg, napos időjárásnak, igaz, hogy a bor mennyisége kevesebb lett, mert alacsonyabb volt a szőlőszemek létartalma. A képen munkában a zsűri tagjai, Áprily-Kovács Krisztina, Nógrádi László és Rónási Gyuláné, akiktől ugyancsak dicséretet kaptak a pákai gazdák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában