Beruházás

2022.03.29. 18:00

Két avatást is tartottak kedden Letenyén

Kedden felavatták a helyi plébánián a megújult közösségi teret, majd az újonnan épült Kolping Alapszolgáltatási Központot.

Korosa Titanilla

Forrás: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

A Magyar falu program nyújtotta 30 millió forint támogatásból, illetve a plébánia által biztosított 5 millió forintból végezték az épületben a villamoshálózat bővítését, a vízvezeték cseréjét, szigetelést, festést, burkolást, a nyílászárók cseréjét. A megújult közösség térben kiállítás is helyet kapott. A rendezvényen a hallgatóság megismerhette a plébánia történetét, majd Aigner Géza plébános osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

 

Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a helyi közösségek megőrzéséről beszélt az ünnepségen, mely közösségekre, a vidék Magyarországára a kormányzat odafigyel. Ezt bizonyítja számos hasonló esemény, ahol a közösség a gyarapodását be tudja mutatni. A Magyar falu program hazai támogatásai olyan fejlesztéseket szolgálnak- hangsúlyozta -, melyek fontosak a helyieknek. Ezután Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár méltatta a közösségi tér megújítását, majd azt Székely János szombathelyi megyéspüspök áldotta meg.

 

A helyi Kolping Idősek Ápoló Gondozó Otthona mintegy 200 millió forintos saját fejlesztés keretében nappali ellátást biztosító alapszolgáltatási központtal bővült, melyet a volt ÁFÉSZ irodaház helyén alakítottak ki tavaly. Az intézményben öt szakfeladatot látnak el. Az idősek nappali ellátásában 28 főt tudnak fogadni, a házi segítségnyújtásban 42 idősről gondoskodnak, emellett működik a támogató szolgálat a fogyatékkal élő gyermekek számára, a jelzőrendszeres házi segítséggyújtás, míg a szociális étkeztetésben 95 rászorulónak biztosítanak naponta ebédet.

 

Az avatón Vlasicsné Hermán Gabriella intézményvezető köszöntötte először a megjelenteket, majd Bánhidy Vajk, a fenntartó Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet igazgatója mondott köszönetet az érintettek azért a segítő támogatásért, hogy megépülhetett az új központ. Jelen volt az eseményen Cseresnyés Péter, államtitkár, országgyűlési képviselő is, aki méltatta a fejlesztést és felhívta a figyelmet az idősekről való gondoskodásra, megbecsülésükre. Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár pedig arról szólt, hogy az új intézmény segíti a 4 ezres városban a családok életét, és elmondható, hogy az országban szinte nincs olyan település, ahol nem történt valamilyen fejlesztés a 2010 utáni években.

 

Az átadón Székely János megyéspüspök celebrált szentmisét és áldott meg intézményt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában