Frissen Zalából

2021.06.24. 07:00

Két Öreghegy kezet fogott

Öreghegy több is van. De olyan kevés, mint a szenterzsébethegyi és a besenyői, ahol a gazdák örök barátságot fogadtak egymásnak, és ezt folyamatosan karbantartani átjárnak egymáshoz szomszédolni, tapasztalatokat cserélni, beszélgetni, mulatozni.

Fincza Zsuzsa

A napot az andráshidai közösségi ház udvarán vacsorával zárták Fotó: Fincza Zsuzsa

A közös érdeklődési kör, a szőlészet, a borászat szeretete szoros kötelék. Először a Besenyő-Öreghegy polgárőr-szőlészei hívták meg vendégségbe az Andráshidai Borbarát Kör tagjait, s olyan frenetikusan jól sikerült a pincejárással egybekötött látogatás, hogy magától értődő volt: az andráshidaiak a „borbaráti” módszereiket a szenterzsébethegyi Öreghegyen élőben prezentálják.

Szalai Jenő az Andráshidai Borbarát Kör tizenkét alapítójának egyike, ma is aktív résztvevője a közösségi életnek. Felesége, lánya harapnivalóval, ő és a veje saját termésű bora legjavával és különleges itókákkal, például szamócapálinkával kínálta a vendégeket. A Szalai-birtokon a 450 tőkés kordonon zömmel olasz rizling és pátria terem, de található a választékban a göcseji zamatosból, a lakhegyi mézesből, a piros oportóból, az othellóból és a kékfrankosból is pár tőke, s mindebből általában 500 liter borra számíthatnak. Szalaiék pincéjével szinte szemben áll a régi iskola ódon épülete – a történészvénával megáldott Fábián István, a borbarát kör elnöke meg is osztotta az egykori közoktatással kapcsolatos ismereteit.

Boda János és felesége, Tünde az édesapa, Miklós István és testvére ikerpincéjét alakította át modern, napkollektorral felszerelt összkomfortos lakóházzá. A fiatal pár a régi földpincéből saját kezűleg kialakított „boros szentélyre” a legbüszkébb, mint mondták, a pandémia ajándéka – volt rá idejük, hogy elmolyoljanak vele, de közben nem esett csorba a régi bútorok, felszerelések becsületén sem, bizonyítva, hogy a modern és a régi harmóniája különleges hangulatot kölcsönöz a helyiségnek.

A kápolna utcájába befordulva Méhes György birtokán a szőlő mellett a nyíló rózsák, a termését javában érlelő ribizli és a gazda nemespenésszel burkolt borospincéje aratta a legnagyobb sikert: a hagyományos tölgyfahordók mellett már a sav­álló fémötvözetekből készült modern, paraffinolajos zárású bortartályok is szerepet kaptak a borkészítésben.

Fábián István rezidenciáján először mindenkinek a Juliska-borbolya alkotta áthatolhatatlan sövényen akadt meg a szeme, megcsodálták az atlaszcédrust és az oszlopos borókát – egyik bibliai monda szerint ilyen alá rejtették Heródes katonái elől a kisded Jézust. Az öreg fügebokornak ugyancsak kedvére való az időjárás, elterebélyesedett, extra méretű és mennyiségű termést aggatott ágaira. A 70 méter hosszú öt sor kordonon közel 300 tőke szőlő 300-400 liter borral ajándékozza meg évente a gazdát, aki minden második nap 3-3 órát dolgozik a birtokon. Most a „bújtatgatás” van soron, a kordon huzaljai közé fonja be a hajtásokat. Hamarosan gyéríteni kell a levélzetet, hogy a fürtök napfényt és levegőt kapjanak, de nem akarja elkapkodni, tart tőle, hogy a jégeső még kárt tenne bennük. Sokáig úgy tűnt, két hét késében van a szőlő, de behozta a lemaradást – mutatta a már virágzó fürtöket Fábián gazda. Kedvence a 100 tőke kékfrankos, ehhez jön a veltelini, a nemes olaszrizling, a zenit, a muskotályok, a jubileum 75 – az utóbbi az ezerjó és a szürkebarát „gyermeke”, kései, kemény héja ellenáll a darazsaknak. A pincében a tölgyfahordók mellett már itt is megjelentek a modern bortartályok. Az uzsonna után a bor minőségére sem lehetett panaszuk a vendégeknek – nem véletlenül kapnak a borbírálatokon rendre kiváló minősítést.

A házi borverseny ezúttal sem maradt el, a pincejárás után az andráshidai közösségi ház udvarán Neuhold Lászlótól tudhatták meg az érintettek a végeredményt. A bírálatra Besenyő-Öreghegy gazdái 30 bormintát adtak le. A háromtagú zsűri a legjobb fehérbornak Lászlói István rizlingjét találta, a 2. díjat Varga Károly vegyes fehérbora, a 3. helyezést Szabó József érte el. A legjobb vörösbornak Papp Lajos, a második legjobbnak Borsos József, míg a harmadiknak Varga Károly vegyes vörösbora minősült. Az andráshidaiak közül a fehérbor kategóriában a legjobbnak Major Szilárd zenit–cserszegi fűszerese, a másodiknak Tornyos Zoltán zöld veltelinije és Fábián István vegyes fehérbora találtatott. Vörösborok közül a legjobb minősítést Tornyos Zoltán, a másodikat Fábián István, a harmadikat Bodor Zoltán vegyes vörösbora érdemelte ki.

Eközben az asszonyok vacsorát főztek. Előkerült a harmonika is, s bebizonyosodott, a jó borban valóban öröm, barátság és dal van. A Besenyő-öreghegyiek már ott fundálgatták, mivel múlják felül az andráshidaiak vendéglátását – árulta el Dancs István, az egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában