tőkeinjekció

2021.01.29. 14:00

Megújulhatnak a villámárvíz által tönkretett dél-zalai tavak, tározók (videó)

A tavaly nyári villámárvizekben megsérült helyi tavak helyreállítására Surd, Liszó és Zalamerenye is kapott már anyagi támogatást belügyminisztériumi forrásból. A teljesen megsemmisült miháldi, valamint a részben károsodott galamboki tó helyreállítására ugyanakkor nem jutott pénz ebből a keretből.

Benedek Bálint

Surdon leengedték a tavat, Kanász János polgármester már a tavaszt várja, hogy elindulhasson a munka

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A minap az érintett települések polgármestereit kérdeztük, miként segíthet a helyreállításban a megítélt tőkeinjekció.

Surd

Mint ismert, a surdi záportározóban nem szakadt át a gát, „csak” a víz folyt el részben a kialakult buzgárokon keresztül. Az azóta eltelt időben leengedték a tavat, a halakat egy másik tóba szállították, s most a tavaszt várják, hogy elkezdődhessen a helyreállítás.

Surdon leengedték a tavat, Kanász János polgármester már a tavaszt várja, hogy elindulhasson a munka Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Az önkormányzat eredetileg 90 millió forintra pályázott, ebből végül közel 43 millió forint érkezett, amit a tó felújítására költhetünk – mondta Kanász János településvezető. – A vis maior támogatás pedig 7,1 millió forint, ám ezt kizárólag az esőzésben megrongálódott utak helyreállítására lehet fordítani. A tóba rengeteg iszapot hordott az ár, ki kell tisztítani, a gát szintén cserére szorul. Egyelőre a kivitelezőkkel tárgyalunk, talán május végén elindulhat a tényleges munka, ami néhány hónapot biztosan igénybe vesz. Csak utána beszélhetünk a haltelepítésről.

Liszó

A szomszédos településen, Liszóban is szerencsére a mederben maradt a tó, ám Surdhoz hasonlóan a lezúduló csapadék extrém mennyiségű hordalékot, iszapot és sarat hordott a mederbe. A megemelkedett vízszint a gát koronáját is megrongálta. Ez szinte teljesen ellehetetlenítette a benne élő halak életterét. Novák Csaba polgármester elmondta: az elnyert közel 227 millió forintos támogatás kizárólag az árvízcsúcscsökkentő tározó fenékleürítő és vész­árapasztó műtárgyainak helyreállítására, valamint a meder helyreállítására használható fel. Szintén jó hír, hogy az ugyancsak a villámárvízben tönkrement útszakaszok, járdák és árok helyreállítására 13 millió forintos vis maior támogatás érkezett.

Liszóban a vékony jégtakaró rejti a gondokat, a nyári árhullám iszappal töltötte fel a medret. A horgászok itt búcsút inthetnek szeretett sportjuknak az idén Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Sőt, a helyreállítási projekthez szintén szorosan kapcsolódik, hogy a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések pályázatra benyújtott igényünk is pozitív elbírálásban részesült – folytatta a település első embere. – A közel 80 millió forintos támogatásból a belterületi, külterületi árkok mélyítésére, tisztítására, rendbetételére lesz lehetőség. Talán ez utóbbi nagy ívű beruházás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a tavunk a tavalyihoz hasonló hatalmas eső ellenére is végre biztonságban lehet, hiszen a környező árkok rendben elvezethetik majd a vizet.

A településen működő, 50 tagot számláló horgászegyesület vezetője, Vékony Sándor szintén örült annak, hogy jelentős összegből újíthatják fel a megsérült tavat. Elmondta: első lépésként március és április körül megtörténhet a lehalászás, ezt követheti egy alapos állapotfelmérés. Szükség lenne az árapasztó zsilip rekonstrukció­jára, a halfogó rács cseréjére, a rendes zsilip teljes iszaptalanítására és nem utolsósorban a meder kotrására. A munkákkal az év végéig végezni kell, tehát idén nem lesz lehetőség horgászni.

Zalamerenye

Utóbbi térségtől kicsit távolabb Zalamerenyét is jelentősen érintette a nyári vihar. Ott részleges gátszakadás történt a jóléti víztározónál, a kiömlő víz nagy károkat okozott a faluban, többek között a csapadékvíz-elvezető rendszerben is. Mivel a tavat mezőgazdasági területek veszik körül, a csapadék sok földet úsztatott a mederbe. A település vezetője, Herodek Miklós akkor úgy gondolta, 150 millió forint kellene a 11,5 hektáros záportározó helyreállításához.

Herodek Miklós, Zalamerenye polgármestere szerint nemcsak a tóval, hanem annak környékével is lesz munka bőven Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Az önkormányzat vis maior pályázatot adott be az árvízcsúcscsökkentő és víztározó gátszakadásának helyreállítására – mesélte. – Kétségbeestünk, amikor az árvízben érintett utak rendbetételére alig 2,1 millió forintot ítéltek meg, amelyhez még szükséges az önkormányzati 10 százalékos önerő is. Aztán szerencsére hamarosan jött a jó hír, hogy a Belügyminisztérium a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékából 118,6 millió forinttal támogatja a településünket. A támogatás elnyerése miatt köszönettel tartozunk Manninger Jenőnek, a térség országgyűlési képviselőjének. Már teljes lendülettel nekiláttunk a felújítást megelőző munkálatok előkészítésének. Időközben a tó teljes egészében az önkormányzat tulajdonába került, szerettük volna ugyanis elindítani a halgazdasági tevékenységet.

Herodek Miklós kiemelte: május közepére kellene le­ereszteni a tó vizét, majd egy halgazdaság segíti a szakszerű lehalászást, a halakat valószínűleg értékesíteni kell. Ha megtörténik a teljes rekonstrukció, akkor újra telepítenek bele változatos halfajokat.

Miháld

A villámárvízben jelentős károk keletkeztek Miháldon, ahol a héthektáros tó egyik napról a másikra tűnt el, ugyanis minden víz elfolyt a mederből. Galambokon a 11 hektáros, két részből álló tó két gátja is megrongálódott, az egyik középen teljesen átszakadt, a másiknak pedig a vészárapasztó rendszere semmisült meg. A települések ezúttal ugyan nem kaptak pluszforrást a helyrehozatalra, ám azt ígérték, hogy a következő lehetőségnél ezeket az önkormányzatokat is kárpótolják.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő kormányzati forrást próbál szerezni Galamboknak és Miháldnak Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Azonban a térség orszá­g­gyűlési képviselője, Cseresnyés Péter államtitkár segítségére még számíthatnak.

– Galambok vonatkozásában azon dolgozunk, hogy a helyreállítást hazai forrásból, azaz kormányzati támogatásból lehessen megoldani – fogalmazott a politikus. – A helyzet cseppet sem egyszerű, hiszen itt nem is egy, hanem két halastó rendbetételéről van szó. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezek a halastavak jó néhány évvel ezelőtt épp azért jöttek létre, hogy nagy esőzések idején a környező dombokról összegyűjtsék a vizet, hogy az ne a falura zúduljon. Miháldon egy kicsit más a helyzet, ott nehezebb lesz elérni a célunkat, de Gerő Sándor polgármesterrel közösen azért küzdünk, hogy ott is helyre lehessen állítani a halastavat. Ez a terület a környéken élők kikapcsolódását is szolgálja, azt teszi lehetővé, hogy a horgásztársadalom és családjaik kellemes környezetben pihenhessenek.

Kapcsolódó tartalom:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/csaladokat-kell-kitelepiteni-del-zalaban-a-nagy-esozes-miatt-4378118/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában