Dudás Flórián, a zalaegerszegi Kölcsey-gimnázium egykori igazgatójának emlékére

Egyre többen hagynak el minket iskolánk volt tanárai, meghatározó személyiségei közül. Csupán az idei évben több egykori kollégánk távozott közülünk, és most örökre búcsút kell vennünk Dudás Flórián igazgató úrtól is.

Nagy és éles kanyarokkal szabdalt utat tett meg a Csata községben, a mai Szlovákia területén született gyermek, amíg eljutott abba a pozícióba, melyet 29 éven keresztül lelkiismeretesen, fáradhatatlanul dolgozva töltött be. Szülőfaluja hol Csehszlovákiához, hol Magyarországhoz, majd ismét Csehszlovákiához tartozott, így megszenvedte az internálást, később a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény következtében elszakították gyökereitől, családját 1947-ben áttelepítették Magyarországra.

Az akkor 20 éves fiatalember nem kevésbé viharos körülmények között haladt előre tanulmányaiban is. Általános iskolai tanulmányait először szlovák, majd magyar nyelven végezte, középiskolás éveit többek között Budapesten, a vegyipari technikumban töltötte. Ám a tanulást, illetve a gondtalan ifjúkort hamarosan félbeszakította a II. világháború. Ezért utána olykor segédmunkásként, betanított munkásként dolgozott, és esti tagozaton tette le az érettségit.

De ezután már csak a tanulásra összpontosított, 1950-től a szegedi József Attila Tudományegyetem hallgatója lett, és biológia-kémia szakos tanárként szerzett diplomát. Tanári pályáját Zalaegerszegen, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban kezdte, ahol 1957-től – immár igazgatóhelyettesként – az iskola irányításában is tevékenyen részt vett.

Gimnáziumunk elődjének (Teleki Blanka Leánykollégium) élére 1959-ben került, és az a csaknem 30 év, mely alatt vezetése alatt működött az intézmény, meghatározó jelentőségű volt, sőt a mai napig meghatározza iskolánk arculatát, helyét Zala megye legjobb középiskolái között.

A gimnázium profilját és hírnevét az ő igazgatása idején létrejött természettudományos és nyelvi tagozatok, valamint a diákjaink által elért, országos tekintetben is kimagasló eredmények alakították, öregbítették. A nyelvi tagozatok öröksége tovább él a jelenlegi két tannyelvű és nyelvi osztályokban, illetve tanulóinak kiváló teljesítményében. De őrzi emlékét a gimnázium mostani épülete, a diákcsereprogramok, a jó hangulatú tantestületi összejövetelek, a meghitt tanári légkör, mindezek nem utolsósorban neki köszönhetők.

A hatalmas felelősséggel járó munkát, vezetői feladatokat kiegyensúlyozott családi élet, kreatív kikapcsolódással és tanulással töltött nyugdíjas­ évek egészítették ki, mintegy teljessé téve ezt a nem mindennapi életutat. De a tanítás iránti elkötelezettségének ékes bizonyítéka, hogy nyugdíjazását követően – 34 katedrán eltöltött esztendő után – még két évig a levelező tagozaton oktatta-nevelte a diákokat.

Azt vallotta, mindig hivatásként tekintett a tanári pályára, az igazgatói tevékenységre, és ezt nemcsak a tekintélyes számú kitüntetés, hanem azon kollégák szavai is igazolják, akik több tanéven át dolgoztak vele, akik közelebbről ismerték. E sorok írója fájlalja, hogy nem tartozott közéjük, fájlalja, hogy nem tudott személyesebb nekrológot írni, ugyanis csupán egy évig tisztelhette benne igazgatóját, viszont ő vette fel az akkor még Ságvári-gimnáziumba, ezért örökké hálás neki. De nem csupán én, hanem iskolánk egykori és jelenlegi tanárai, dolgozói is, mi mind megrendülten búcsúzunk attól az intézményvezetőtől, aki maradandóan rajtahagyta nyomát gimnáziumunkon.