Pintér Ferenc megunta, hogy ócska spiáterlemezeken látta viszont az ősi motívumokat

Pintér Ferencet sokan ismerik már, hiszen rendezvények, fesztiválok rendszeres résztvevője, melyeken általában gyerekeket avat be a bőrművesség rejtelmeibe. Messziről indult és egy véletlen folytán jutott el a vastól a bőrig, de ma már el se tudná képzelni az életét utóbbi nélkül.

– Esztergályosként dolgoztam 1996-ig, amikor „kiment alólam” a munkahelyem – bocsátotta előre Pintér Ferenc. – Valamiből azonban meg kell élni, de a szakmámba nem akartam visszamenni, fájdalmasan érintett, hogy így ért véget a karrierem. Elkezdtem tájékozódni, milyen más lehetőségeim vannak. Így találtam rá a zalaegerszegi Első Magyar–Dán Termelőiskola egyéves bőrműves képzésére, amit el is végeztem. Hála Istennek, szinte azonnal megszerettem új választott szakmám, ami annak is köszönhető, hogy a kézügyességem mindig megvolt, és gyerekkoromtól fogva szerettem a precíz munkát igénylő dolgokkal foglalkozni. Talán anyámtól örököltem a génjeimet, ő hímzett gyönyörű asztalterítőket. Kár, hogy már nem láthatja a munkáim, biztosan büszke lenne rám…

Az ember azt gondolná, hogy a bőrmívesség nagyon egyhangú, monoton munka. Pintér Ferenc azonban elárulta: ez nem így van, hiszen minden darab más és más.

– Az alapanyag a marhabőr, ezt egy cipő-felsőrészt készítő gyárból vásárolom, mert ott a mindennapos használatot jól tűrő bőrrel dolgoznak – magyarázta. – A minták pedig – mint az látható – nagyon összetettek, ezeket ma már nem lehet úgy kézzel beleégetni a bőrbe, mint régen, ezért gravírozógéppel dolgozunk. Minden más munkafolyamat kézzel történik. Szeretem a történelmi témákat és felháborított, amikor a vásárokban az ócska minőségű spiáterlemezeken láttam viszont a honfoglaláskori tarsolyok gyönyörű motívumait. Ezért azt gondoltam, felkutatom, hogy a honfoglalás korából hányféle tarsolylemez került elő ásatások során Magyarországon (mint kiderült, 18) és ezeknek a mását készítem el bőrből. A letenyei könyvtári kiállítás volt az első alkalom, amikor ezek a darabok így, együtt megtekinthetők voltak a közönség számára. Nem véletlenül kapta a tárlat A honfoglalástól napjainkig címet – a napjainkra jellemző, bőrből készült tipikus használati tárgy a pénztárca, így ebből is hoztam néhányat. A következő tárlatom október közepén Kanizsán, a Honvéd Kaszinóban lesz, addig szeretném bővíteni az anyagot, hogy még többet mutathassak be a munkáimból a közönségnek. Van két tanítványom is: Pintér-Szekér Zsanett és Horváthné Láng Viktória, akik nagyon ügyesek. Így már nem szomorkodom, ha esetleg a 6 éves kisunokám nem viszi tovább a tudást, de látok jeleket arra, hogy talán mégis – zárta mondandóját Pintér Ferenc.