Mi volt, mennyi és hol?

2020.09.29. 17:00

A hét végén ismét jönnek az európai madármegfigyelő napok

Kon­ti­nens­szerte a hét végén (október 3–4.) rendezik meg a 27. európai madármegfigyelő napokat. A kezdeményezésben partner Magyarország is, Zalában azonban sok év után először nem lesznek szervezett programok ebből az alkalomból.

Varga Andor

Hazánkban tavaly (is) seregélyből láttak a legtöbbet (szám szerint közel 164 ezret) a madármegfigyelők Fotó: Orbán Zoltán/MME

Fotó: Orban Zoltan

A rendezvényt 1993-ban indította a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (Birdlife International), a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pedig a kezdetektől partner a szervezésben. A lényeg: aki ebben a két napban madarakat lát, jegyezze fel a helyszínt, az észlelt faj(oka)t, a madarak, illetve a megfigyelésben részt vevők számát, és ezeket az adatokat jelentse le egy, az MME honlapjáról letölthető (és okostelefonon is kitölthető) elektronikus űrlapon. A program nemzetközi verseny is: a részt vevő országok a madarak, a helyszínek és a résztvevők számában is vetélkednek. Hazánk pedig az összesítésben gyakran végez dobogón: egy éve két második és egy harmadik hely „jött össze”.

Hazánkban tavaly (is) seregélyből láttak a legtöbbet (szám szerint közel 164 ezret) a madármegfigyelők Fotó: Orbán Zoltán/MME

Zalában pedig szervezett program híján sem szabad csüggedni: madarat bárki bármikor és bárhol láthat.

Kapcsolódó

 

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/sunoket-porul-jart-golyakat-es-kuvikokat-is-mentettek-ilyen-volt-a-nyar-a-fenekpuszta-madargyuruzo-es-madarmento-allomason-4528199/?fbclid=IwAR0wvH3JmpXok60tHyG6hL46PFEr6En265VB2nLzld7WZMEhFh_2Pb9SEIg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában