Kamerákra és temetői keresztre is költenek

2020.07.24. 09:00

Öt pótkocsira való fémhulladékot gyűjtöttek össze múlt szombaton a polgárőrök Söjtörön

A falu polgárőr-­egyesülete szombaton bonyolította le hagyományos vasgyűjtő akcióját. A megmozdulás sosem látott sikerrel zárult, a söjtöriek öt pótkocsira való fémhulladékot „adtak össze”.

Varga Andor

A Nagy János (a platón) vezette csapat vasgyűjtés közben

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Varga Andor

A vas eladásából származó bevételnek már előre megvolt a helye: Török Iván egyesületi elnök elmondta, hogy egyrészt a települési térfigyelőkamerarendszer-hálózatot szeretnék bővíteni belőle, illetve a temetőbe tervezett „mindenki keresztje” felállítását támogatják. Erre a célra egyébként 100 ezer forintot már meg is szavazott a szervezet elnöksége.

A Nagy János (a platón) vezette csapat vasgyűjtés közben
Fotó: Varga Andor / Zalai Hírlap

Az egyesület tagjai közül csupán egy maradt távol szombaton – ő is igazoltan, munkahelyi elfoglaltsága miatt. A létszám viszont kiegészült ifjú polgárőrökkel. A társaságot négy csoportba osztották, melyek támogatók által felajánlott kisteherautókkal járták a falut, és hordták a fémet reggeltől kora délutánig a cigány kisebbségi önkormányzat épületéhez. Itt a résztvevőket zárásként ebéd várta (ezt most is a Népdalkör Egyesület asszonyai főzték), a felhalmozott vasat pedig a Deák Ferenc Mezőgazdasági Zrt. segített végül a kereskedésbe juttatni.

– Az akciót hagyományosan kétévente, mindig tavasszal bonyolítjuk le – mondta el Török Iván. – A késedelmet idén a koronavírus-járvány okozta, de talán ez a pár hónap plusz­idő is hozzájárult a sikerhez. Jelenleg nincs jó ára a fémhulladéknak, de ezzel együtt is elégedettek lehetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában