Koronavírus Zalában

2020.04.24. 08:00

Fokozott ellenőrzés lesz a kedvelt pacsai kirándulóhelyeken

A hétvégén elmaradnak a tavaszi, hagyományos rendezvények a kisvárosban, és fokozottabb ellenőrzésre is számítani kell az érintett területeken.

Arany Gábor

Kelemen Tamás Drózd Péter (jobbra) és Bóbics Zoltán társaságában járta végig a belvárost, az üzleteket, s közben szót váltottak az egyik boltból érkező 80 éves Doktor Istvánnéval is

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Arany Gábor

Erről is beszélt Kelemen Tamás polgármester, amikor hétfőn a rendőrőrs parancsnoka, Drózd Péter alezredes, valamint Bóbics Zoltán, a polgárőr-egyesület elnöke társaságában végigjárta a település központját, felkereste a boltokat, és több helyen arcvédő maszkokat is átadott a kereskedőknek.

Szólt arról, hogy a járványveszélyes helyzetben nem tartják meg a modellhajó-bajnokságot, ám minden bizonnyal így is lesznek látogatók a tó partján. Ezzel kapcsolatban Kelemen Tamás az önkormányzati rendeletre hívta fel a figyelmet, mely szerint a Kaloncai-víztározónál kizárólag az engedéllyel rendelkező horgászok tartózkodhatnak, illetve az egy háztartásban élők kereshetik fel kirándulási céllal, de nem lehet letáborozni, piknikelni. Ugyanez a korlátozás vonatkozik a szőlőhegyre is, ahol vasárnap tartották volna a Szent Márk-kápolnánál a búcsút. Itt fokozott ellenőrzés is lesz, mert az elmúlt hétvégi tapasztalatok azt mutatták, hogy sokan nem tartják be a korlátozásokat.

Kelemen Tamás Drózd Péter (jobbra) és Bóbics Zoltán társaságában járta végig a belvárost, az üzleteket, s közben szót váltottak az egyik boltból érkező 80 éves Doktor Istvánnéval is Fotó: Arany Gábor / Zalai Hírlap

– Kérem a pincetulajdonosokat, hogy ne készüljenek a búcsúra, mert a kijárási korlátozások nem teszik lehetővé vendégek fogadását a szőlőhegyen sem. Sportolni, kirándulni lehet ott is, a saját pincénél tölthetik az időt, de több család, ismerősök, barátok nem gyűlhetnek össze – hívta fel rá a figyelmet Kelemen Tamás.

A belvárosi üzleteket végigjárva a kereskedők arról számoltak be, hogy a vásárlók tudomásul vették a korlátozásokat, ám emiatt a reggeli nyitástól kilenc óráig megnőtt a forgalom. Azt követően azonban délig lényegesen kevesebb vevő tér be hozzájuk. Ez annak is betudható, hogy a családok, illetve az önkormányzat megszervezte az idős emberek ellátását, így csak nagyon indokolt esetben kell boltba menniük. A szociális szolgálat öt dolgozója Pacsán hatvan idős személyt, illetve családot lát el, közülük tizenöten a járvány miatt kérték a segítséget.

A belvárosi üzletek közül helyszűke miatt az egymás mellett működő zöldségesnél, illetve pékségnél alakult ki többször torlódás az elmúlt napokban. Néha összekeveredtek a sorban állók, ami múlt szombaton szóváltásba is torkollott. Ennek elkerülésére a boltok előtti autóparkoló lezárásról döntött a polgármester, így a felszabadult helyen a vásárlók biztonságos távolságot tartva tudnak várakozni.

Míg az üzletek forgalma jellemzően csökkent – volt, amelyiké szinte nullára –, dr. Lekszikov Gábor gyógyszerész arról számolt be, hogy hozzájuk még a távolabbi településekről is érkeztek vásárlók. A pacsai patikánál ugyanis nem alakult ki hosszas sorban állás, ami fertőzésveszélyes időben fontos szempont. Ráadásul interneten is megrendelhető a gyógyszer, ami aztán a városi patikáktól eltérően szinte várakozás nélkül átvehető. Orvosilag indokolt, sürgős esetben pedig azonnal kiszolgálják a beteget az időkorlátra tekintet nélkül, tette hozzá.

Kelemen Tamás érdeklődésünkre arról is szólt, hogy a város nagyobb, 20 fő feletti cégei nem álltak le, működnek az egészségügyi és szociális szolgálatok, az önkormányzat intézményei. Folytatják azokat az eltervezett fejlesztéseket, beruházásokat is, amelyek fedezete biztosított. Az azonban látszik, új költségvetést kell készíteniük, és a kiadások kényszerű csökkentését mindenki meg fogja érezni. Itt említette meg, hogy a képviselő-testület tagjai az ötéves ciklus egészére lemondtak a tiszteletdíjukról, ami több millió forint megtakarítást jelent a városnak. Mint ismert, az önkormányzat nem számolhat már a gépjárműadóval, ami idén hatmillió forint kiesés. Végezetül gondként említette az intézmények finanszírozását, mivel ez létszámarányos, ezért a bölcsőde, óvoda, a konyha fenntartásánál jelentkezik hiány, hiszen sokkal kevesebben vették igénybe a szolgáltatásokat, ám a működtetés költségei alig csökkentek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában