2020.03.27. 17:54
Ingázók: ez vár rájuk a magyar-osztrák határátkelőknél
Rövid várakozási idővel kell számolni most a bucsui határátkelőnél és igazolást kell majd bemutatniuk az ingázóknak – ezt jelentette egy olvasó, aki péntek délután tért haza Ausztriából.
Fotó: Kalmár Martin
Az országos tisztifőorvos a járványügyi helyzetre figyelemmel normatív határozatot adott ki még tegnap este – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.
A határozat kapcsán az ausztriai ingázók kérdései árasztották el a közösségi médiát. Hiszen a határozatban többek között az is szerepel, hogy kötelezik a külföldről Magyarország területére belépő magyar állampolgárokat, hogy a Magyarország területére történő belépéskor vessék alá magukat egészségügyi vizsgálatnak, melynek eredményétől függően különböző típusú karanténba kerülnek.
Egy olvasónk, aki 15 óra körül ért át a bucsui határátkelőn, megkérdezte a határon dolgozó rendőröket, hogy mire számíthat. Neki azt mondták, hogy biztosított lesz a munkába járás, de szigorúbb feltételek lesznek, és egy igazolást is be kell majd mutatni a határon, amelyet a munkáltató állít ki. Nem lesz elég a bejelentőpapír.
Egy másik olvasónktól úgy tudjuk, hogy a kőszegi határátkelőnél lassabban halad a forgalom. Olvasónk azt a tájékoztatást kapta, hogy be kell mutatni egy munkáltatói igazolást, a magyar lakcímkártyát és személyi igazolványt is. Az osztrák oldalon is kiengedik az ingázókat. Olvasónk úgy értesült, hogy ott lázat mérhetnek.
A határozat egyébként megtiltja:
– a nemzetközi személyszállítást végző vasúti jármű, autóbusz, valamint polgári légijármű Magyarország területére történő belépését,
– a külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére történő belépését,
– a felsőoktatási intézmények hallgatók által történő látogatását.
A határozat kötelezi a külföldről Magyarország területére belépő magyar állampolgárokat, hogy a Magyarország területére történő belépéskor vessék alá magukat egészségügyi vizsgálatnak, melynek eredményétől függően különböző típusú karanténba kerülnek.
A határozat lehetővé teszi a humanitárius folyosó nyitva tartását az áthaladó külföldi magánszemélyeknek.
A határozat a rendőrséget a fenti feladatok végrehajtásában való közreműködésre kéri fel.
A határozat azonnal