Beruházások

2019.12.13. 07:00

„Ami van, azt őrizni kell…” – Fejlesztések Zalaegerszegen

Mintegy 1,85 milliárd forintos ráfordítással újul meg a Göcseji Múzeum. A zalaegerszegi közgyűjteményeknek otthont adó épületek rekonstrukciója pedig összesen közel 4,6 milliárd forintból valósul meg, amire évtizedek óta nem volt példa.

Varga Lívia

Kaján Imre múzeumigazgató, Vigh László országgyűlési képviselő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor önkormányzati képviselő a projektindítón

Fotó: ZH Archívum

A múzeum 1890-ben, eklektikus stílusban, eredetileg takarékpénztárnak emelt épületét a kommunista diktatúra idején államosították, 1950-től ott működött a városi tanács, majd miután Szerdahelyi Károly tervei alapján átalakították, beköltözött a Göcseji Múzeum. Az első kiállítás 1973 szeptemberében nyílt meg, idézi fel Balaicz Zoltán polgármester. A tetőteret 1996-ban építették be, 1999–2000 között modernizálták az épületet, és új állandó kiállítás is nyílt. Az addig a megyéhez, az államhoz tartozó múzeum 2013. január 1-jén került át a városi önkormányzat fenntartásába.

– Bár Zalaegerszeg komoly történelmi múltra tekint vissza, sajnos más, szerencsésebb városokhoz képest nekünk kevés építészeti emlékünk maradt az elmúlt századokból. Így ami van, azt őrizni és vigyázni kell – hangsúlyozza a polgármester, hozzátéve: a városrehabilitációt célozza meg az összességében 242 milliárd forintos forrást biztosító Modern Városok Program egyik pontja, és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) is szánnak e célra.

Kaján Imre múzeumigazgató, Vigh László országgyűlési képviselő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor önkormányzati képviselő a projektindítón
Fotó: ZH Archívum

A zalaegerszegi közgyűjteményekben zajló fejlesztésekről szólva elmondta: a Kvártélyház és a levéltár épülete 600 millió forintos ráfordítás keretében újul meg, a munkálatok 2020 első felében zárulnak. A Göcseji Falumúzeum fejlesztése 200 milliós önkormányzati és 1,5 milliárdos állami beruházás keretében valósul meg. A Deák Ferenc Megyei Könyvtárban 100 milliós ráfordítással korszerűsítették a belső tereket, a József Attila tagkönyvtár épülete előtt pedig 318 millió forintból újul meg jövő év elejére a tér és a lépcsősor. A botfai Erdődy–Hüvös-kastély és a Mária Magdolna-plébánia 1763-ban emelt épülete már megújult, s a tervek között szerepel a plébániatemplom rekonstrukciója is.

A Göcseji Múzeum teljes korszerűsítése összesen 1,85 milliárd forintos ráfordítással valósul meg, melyből 1,3 milliárd forintot a TOP, 550 milliót pedig a kormány biztosított.

A fejlesztés részeként teljesen megújul a homlokzat, a gépészeti és – a fenntarthatóbb üzemeltetés érdekében – a fűtési rendszer, helyreállítják az épület eredeti tetőfelépítményeit, kicserélik a nyílászárókat, pótolják a hiányzó szigetelést, megújítják a kiállításokat és az azoknak otthont adó helyiségeket s rendezik térkapcsolataikat, kávézót és ajándékárusító helyet alakítanak ki és összeköttetést a szomszédos Mindszenty Zarándokközponttal. Tervezik a Kossuth-díjas Németh János keramikusművész kiállításának bővítését, s új, állandó kiállításon mutatnák be a szintén Kossuth-díjas Fekete György belsőépítész életművét.

– A fejlesztéssel Zalaegerszeg egyik impozáns, napjainkra már fényét vesztett műemléki épülete újul meg, hozzájárulva ezzel a városkép javításához, a szívesen látogatott helyszínek gyarapításához – folytatja Balaicz Zoltán. – A projekt keretében létrejövő korszerű kiállítások és szolgáltatások erősítik a zalai megyeszékhely modern imázsát, hogy Zalaegerszeg ne csak a múlt és a jelen, hanem a jövő városa is legyen. Mindez fokozhatja a település turisztikai vonzerejét, s így növelheti a turisták által itt eltöltött időt, emellett a helyi lakosok számára is új közösségi színteret biztosít – teszi hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában