Pályaorientációs nap

2019.10.14. 07:00

Szakmák mutatkoztak be a kiskanizsai iskolában

Élményközpontú, gyakorlatias pályaorientációs napot tartottak pénteken a Kiskanizsai Általános Iskolában.

Horváth-Balogh Attila

Jakabfi Dávid és Horváth Ferenc cukrászok alapfogásokat mutattak meg a gyerekeknek Fotó: Gergely

Molnár István, az oktatási intézmény igazgatója elmondta: az immár 3. alkalommal megrendezett speciális pályaorientációs napot a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben bonyolították le. Az esemény céljaként az fogalmazódott meg, hogy a felső tagozatos, de legfőképpen a pályaválasztás előtt álló 7.–8. osztályos diákoknak gyakorlati foglalkozások keretében mutassák meg az egyes szakmák szépségeit. A gyerekek 7 helyszínen ismerkedhettek többek között a vendéglátóipari, egészségügyi, szépészeti, ipari szakmacsoportok egyes szakmáival, így például a felszolgáló, a manikűrös és a cukrász munkájával. A diákok egy-egy helyszínen átlagosan fél órát tölthettek, de ez akár több is lehetett volna, hiszen a gyerekek igen nagy érdeklődést mutattak. A pályaorientációs napon részt vevő szakemberek szerint erre az érdeklődésre kellene építeni pályaválasztáskor is és hagyni, hogy a gyerek azt tanulja, amihez kedvet érez, hiszen ma már egy jó szakmával is lehet annyit keresni, mint diplomával.

Jakabfi Dávid és Horváth Ferenc cukrászok alapfogásokat mutattak meg a gyerekeknek Fotó: Gergely

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában