Fejlesztik a magyar űrkutatást

2019.06.23. 07:00

Törékeny űrhajó a mi kék bolygónk! Beszélgetés Ferencz Orsolyával

Ferencz Orsolya szereti a science fic­tiont, például Arthur C. ­Clarke-ot, aki tudományos alapokon álló víziót alkotott regényeiben. S azt is megtudtuk, hogy már idén startolhat a magyar Smog műhold, amely valódi mérésekkel gazdagíthatja az emberiséget.

V. Varga József

Ferencz Orsolya űrkutatási miniszteri biztos

Fotó: KKM

– Lépésről lépésre erősítjük űrkutatásunkat és űrtevékenységünket, melyre eddig 4,5 milliárd forintot költött az állam – derült ki Ferencz Orsolyának, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős főosztálya miniszteri biztosának szavaiból.

Ferencz Orsolya űrkutatási miniszteri biztos
Fotó: KKM

A miniszteri biztos a földmérési és térinformatikai szakemberek hagyományos éves konferenciáján nemrégiben tartott előadást Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében. A 23. alkalommal megrendezett szimpózium elő­adásai ezúttal a Föld-ügyi aktua­litásokra, valamint az űrku­tatásra és a Föld-megfigyelésre, illetve a drónokkal végzett 3D-s térképezésre fókuszáltak.

„Ha tönkretesszük világunkat, jelenleg nincs más bolygó, ahová mehetnénk”

Amint Ferencz Orsolya a társlapunknak adott interjúban megfogalmazta: reményeik szerint már idén startolhat a magyar Smog műhold, amely valódi mérésekkel gazdagíthatja az emberiséget. Az újabb magyar űrhajós kérdése nehezebb. Az űrkutatási biztos szerint legyünk büszkék arra, hogy már volt saját űrhajósunk, hiszen ezt nem minden nemzet mondhatja el magáról.

Űrkutatásunk elsősorban a Naprendszerre fókuszál
Fotó: KKM

Űrkutatásunk és űrtevékenységünk fejlesztéséről kormánydöntés született.

– A magyar űrkutatás és űrtevékenység fejlesztéséről döntött a kormány legutóbb, amikor 2,3 milliárd forinttal megemelve mintegy megduplázta az erre a területre fordított forrásokat. Ez azért fontos, mert végre Magyarország is képes lesz bővíteni és fejleszteni kutatási és ipari kapacitásait a világűr békés célú felhasználásának területén.

Az űrverseny nem ért véget: hazánknak hol lehet a szerepe mindebben?

– A világ nemzetei közül mára szinte minden fejlett és fejlődő ország fokozza űrtevékenységre irányuló anyagi és humán erőforrásait. Valóban, az űrverseny nem ért véget, és a mai világ egyre fokozottabban aknázza ki a világűr adta gazdasági, védelmi és kutatási erőforrásokat. Magyarország sem lehet kivétel, erősítenünk kell a nemzetközi kapcsolatrendszerünket, az Európai Űrügynökségben (ESA) pedig elérhetővé kell tenni a magyar ipar és tudomány szempontjából releváns programokba való belépést.

Készül a magyar űrkutatási stratégia. Hogyan áll a munka?

– Jelenleg beérkeztek az elsődleges vélemények, ebből állítunk össze egy nulladik verziót, melyet aztán újra megküldünk a szakmai szereplőknek. A folyamat végére szeretnénk egy koherens és konszenzusos, az idő próbáját kiálló stratégiát letenni az asztalra.

Hazánk is képes lesz fejleszteni kutatási és ipari kapacitásait a világűr békés célú felhasználásának területén Fotó: KKM

Magyar műhold? Magyar űrhajós?

– A jó hírrel kezdem. Az első, valóban tudományos célú, száz százalékban magyar készítésű műhold, a rádiófrekvenciás szennyezettséget mérő Smog, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztenek, idén fog startolni. Az űrhajós kérdése bonyolultabb, hiszen ez jelenleg főleg a nagy európai országok terepe az ESA-ban.

Korábban úgy nyilatkozott, törékeny űrhajó a Földünk. Egy otthonunk van: féltést, aggódást jelentenek a szavai? Kiléphetünk valaha a kék bolygóról, lehet új otthonunk a világűr?

– Az egyetlen, eleddig ismert, életnek otthont adó bolygó, a Föld működését a mai napig nem értjük teljes egészében, ehhez képest nagy intenzitással avatkozunk bele a működésébe. Tudatosítanunk kell, ha tönkretesszük világunkat, jelenleg nincs más bolygó, ahová mehetnénk. Ha az életre tökéletesen alkalmas Földet sem tudjuk életre alkalmas állapotban tartani, hogyan is álmodozhatnánk új planéták benépesítéséről? A világűr és az űrkutatás sok kérdésre adott választ eddig is, hiszem, ha a Föld problémáira létezik megoldás, azt a világűrben kell keresnünk, de legalábbis használnunk kell hozzá az ott szerzett tudásunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában