Oda-vissza huszonkét kilométert tettek meg gyalogosan

2019.04.13. 10:00

Iskolazarándoklaton vettek részt a kanizsai piaristák

A Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda diáksága és pedagógusai a negyedszázados hagyományhoz igazodóan gyalogosan elzarándokoltak a homokkomáromi kegytemplomhoz a minap.

Horváth-Balogh Attila

A közel 800 fős csapat fenséges látványt nyújtott, útban a kegytemplom felé Fotó: ZH

Mint azt Horváth Gábor, az intézmény igazgatóhelyettese elmondta: a 700–800 fős közösség múlt pénteken reggel indult útnak az iskolától rövid közös imádság után. Nemcsak az iskolások és a pedagógusok, hanem a szülők, sőt, még az ovisok is teljesítették a távot, amit ha valaki oda-vissza megtett, az 22 kilométert jelentett. (Természetesen az ovisok csak odafelé gyalogoltak.)

– A nagyböjti zarándoklatra Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, a piarista rend alapításának évfordulóján szokott sor kerülni, ám mivel a tartományi káptalan (ez a helyzetfelmérést és jövőtervezést célzó központi gyűlés, amelyet Mátraverebély-Szentkúton tartottak) is azon a hétvégén volt, ezért a zarándoklatot április 4-re helyeztük át – magyarázta Horváth Gábor. – Mint kiderült, az időjárás miatt is jobb volt így, ráadásul éppen akkor voltak itt az erdélyi, csíkszeredai testvériskolánk 11–12.-es diákjai és tanáraik, így ők is csatlakozhattak hozzánk.

A közel 800 fős csapat fenséges látványt nyújtott, útban a kegytemplom felé Fotó: ZH

Az igazgatóhelyettes elmondta: Homokkomáromban, a kegytemplomban a diákság szentmisén vett részt, majd közös ebéd elfogyasztása után indultak haza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában