25. születésnap

2019.04.10. 09:00

Értéktárba került a tüskeszentpéteri liszt

Pénteken a tüskeszentpéteri Zala-Cereália Kft. vezetői, egykori és mai dolgozói családtagjaikkal együtt a Városi Művelődési Központban ünnepelték a cég 25. születésnapját.

Szalay Csaba

Az est ajándékműsorral kezdődött: Tóth Vera és csapata szórakoztatta a meghívottakat. Király László, aki 2011-ben vette át a vezetést az alapító Kiss Imrétől, felidézte öt évszázad történetét. Elmondta, hogy a tüskeszentpéteri malmot 1524-ben említik először írásban. A malom ma látható épületei az 1800-as évek végén épültek. A mostani ünnepség apropója az volt, hogy 1994-ben lezajlott a magánosítás, amikor a gabonaipari tröszt részekre szabdalásából létrejött a kft. Mára a zalaszentgróti az egyetlen, amelyik nemcsak fennmaradt, hanem sokszorosára is növekedett. Király László szólt a fejlesztésekről, az új keverőüzem felépítéséről, a baromfitartásról.

Baracskai József polgármester Zalaszentgrót nevében köszöntötte az ünneplőket, s bejelentette: a tüskeszentpéteri liszt bekerült a Zala Megyei Értéktárba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában