A hétvégén immár harmadik alkalommal találkoztak Egerszegen az egykori katonatársak

– Az első megszervezése volt igazán nehéz, valóságos felderítő munkát kellett végezni, hogy a helyőrségben egykor szolgált hivatásos és továbbszolgáló katonatársak, polgári alkalmazottak címét, elérhetőségét megszerezzük. Szerencsére a sikeres első összejövetel híre gyorsan terjedt, sorra jelentkeztek klubunknál akik tudomást szereztek róla, így másodjára már könnyebb volt a dolgunk. A harmadikban segített, hogy tavaly, az egykori MN 8. Gépesített Lövészhadosztály 60. jubileumi ünnepségén a dandárból is sok bajtársunkkal találkoztunk, akiktől újabb címeket kaptunk. Így az idei laktanya­találkozóra már 190 e-mailben és 80 postai levélben küldünk szét meghívót – számolt be az előkészületekről Szabó László ny. alezredes, a rendezvényt szervező Zalaegerszegi Honvédklub Egyesület alelnöke.

– Sajnos nem mindenki tudott eleget tenni a meghívásunknak, az ország távolabbi csücskében lakó volt katonatársak jelezték, hogy valamennyi találkozón ugyan nem tudnak részt venni, de ígérték, hogy jövőre vagy az ötödik találkozóra mindenképpen eljönnek. Tartjuk a kapcsolatot, fontos, hogy addig is hallunk egymásról. Itt helyben és a környéken viszont kialakult egy 80-100 fős mag, ennek tagjai már számítanak a lehetőségre, hogy találkozhatnak azokkal, akikkel együtt húztak csizmát egykoron – tette hozzá Németh István ny. őrnagy, a klub elnöke, aki ezúttal a közösségük egyik legsikeresebb évéről adhatott számot volt bajtársaiknak.

Tavaly például háromszor is megtöltötték rendezvénnyel a VMK színháztermét, s megalakulásuk fél évszázados jubileumára többek között megkapták a város rangos elismerését, a Pro Urbe Zalaegerszeg díjat.

Dr. Grósz Zoltán ny. ezredes a vegyivédelmi zászlóalj parancsnokaként szolgált anno a Petőfi-laktanyában, majd tanárként folytatta pályafutását az akkori Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, a későbbi Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

– Valamennyi találkozón itt voltam, hiszen amióta elmentem, be sem tettem a lábam a laktanya területére. Igaz, Zalaegerszegtől nem szakadtam el, nagyon szép időszak volt az életünkben az itt töltött idő, olyannyira, hogy az akkor 16 éves fiam nem is költözött velünk Budapestre, hanem itt maradt, s azóta is itt él. Nagyon jó szívvel jövök Zalaegerszegre, még kórházba is ide járok vissza. Most nyugdíjasként már „csak” kertészkedem, méghozzá eredményesen, vegyészként ugyanis jól tudom, milyen kemikáliákat használhatok, hogy se a természetnek, se magunknak ne ártsak – árulta el dr. Grósz Zoltán.

Dr. Muhoray Árpád ny. vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára sem hiányzott egyik találkozóról sem. Ő volt a laktanya és a helyőrség utolsó parancsnoka, akinek még katonája volt. Naná, hogy most is zalainak vallja magát, elvégre 53. éve a ZTE igazolt súlyemelő versenyzője.

– Katonahivatásom legszebb, legmozgalmasabb éveit töltötteim Zalaegerszegen. Első lépcsős alakulatok tisztjei, parancsnokai voltunk. Hogy álmodom-e a zalaegerszegi évekről? Igen. Nagyon sokszor. Olyankor „végigküzdöm” az emlékezetes nagy hadgyakorlatokat, a bulgáriai Pajzs 82-t, a Bazalt 87-et teljes mozgósításban, több ezer katonával, éleslövészettel. De az utolsó 5 évről is szép emlékeim vannak.

Nyisztor László ny. ezredes viszont első ízben vett részt a kaszárnyarandevún. Anno a dandár főinstruktoraként szolgált, s a tavalyi ünnepségnek köszönhetően találtak rá a zalaegerszegi klub szervezői.

– Nagyon örültem, amikor megkaptam az invitálást. A dandár felszámolása után Székesfehérvárra kerültem, később a honvédelmi minisztériumban dolgoztam, majd az összhaderőnemi parancsnokság személyügyi főnökeként mentem nyugdíjba. Bár a Zalaegerszegről származó feleségem és egyik volt katonatársam révén mindig volt hírem a városról, a volt bajtársakról, de a személyes találkozás már nagyon hiányzott.