A betegek zöme fiatal

2019.02.15. 07:00

Zala még nem jutott túl az influenzajárvány csúcsán

Az év 6. hetében Zalában emelkedett, számos más megyében azonban már csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma.

Magyar Hajnalka

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anetlanda

A legfrissebb országos adatok a négy hete tartó folyamatos emelkedés után 12 százalékos csökkenést regisztráltak az előző héthez képest – adja hírül az ÁNTSZ honlapja.

A fővárosban és 14 megyében valóban csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma, ám Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala megye még nem jutott túl a járvány csúcspontján. Ezeken a területeken tovább növekszik az influenzaszerű tünetekkel regisztrált betegek száma.

A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás. Az országos statisztikák szerint az elmúlt héten az összes beteg 34,7 százaléka 15 év alatti volt, a leginkább érintett korosztály a 3–5 évesek csoportja. A fiatal felnőttek 33 százalékot képviseltek, a 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 24,3 százaléka, a 60 éven felüliek aránya pedig a 8 százalékot közelítette.

A zalai helyzet alakulásáról a Zala Megyei Kormányhivatal tájékoztatta szerkesztőségünket. Ezek szerint az év 6. hetében Zalában az influenza figyelőszolgálat által érintett praxisokban a betegek 5,25 százaléka jelentkezett influenzaszerű tünetekkel, ez az előző héthez képest 11,2 százalékos növekedést jelez. Kiugróan magas, 45 százalék volt a 15 évnél fiatalabb gyerekek érintettsége. Ez az adat több mint 10 százalékkal haladja meg az országos átlagot. A betegek további 17 százaléka a 15–24 évesek, 13 százaléka a 25–34 évesek közül került ki, tehát megyénkben az influenzaszerű tünetekkel küzdők 75 százaléka 35 év alatti.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában