Pincéket jártak

2018.12.31. 07:00

Tiszta és jól kezelt borokat kóstolhattak az Újhegyen

Szép, tiszta, jól kezelt, s már teljesen kész borokat ízlelhettek a szombaton délután megtartott II. Sétáló Kóstoló résztvevői a közép-zalai település melletti Újhegyen. A helyi gazdák hat pincébe invitálták a látogatókat, s összesen 16 bort kínáltak számukra.

Gyuricza Ferenc

Kaj István egyesületi elnök kékfrankos rozé borral kínálja a kóstoló résztvevőinek egy csoportját Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A rendezvényt a község egyik legaktívabb civil szervezete, az Újhegyi Borbarátok Egyesülete szervezte. Kaj István elnök – aki az őszi időközi választás óta egyben a mintegy hatszáz fős település polgármestere is – elmondta: a jövőbeni turisztikai fejlesztéseik helyszíneit járták végig, s eközben tértek be a helyi gazdák birtokaira.

– Ez mind a gazdák, mind a résztvevők számára nagyon kellemes és emberléptékű program, nem véletlen, hogy a tavalyi hagyományteremtő kóstolóhoz képest sikerült a létszámot megdupláznunk – folytatta Kaj István. – A vendégeink csendes, nyugodt körülmények között ízlelhetik a hegy termését, a különböző vegyes boroktól kezdve a zöld veltelinin, az Irsai Olivéren vagy a kékfrankoson át az otellóig szinte a teljes szortimentjét megismerve a hegyhátnak. A gazdák pedig olyan személyre szabott, konkrét visszajelzéseket kaphatnak a kóstolón, amiket a jövőbeni munkájuk során hasznosítani tudnak.

Kaj István egyesületi elnök kékfrankos rozé borral kínálja a kóstoló résztvevőinek egy csoportját Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

Kaj István azt is hozzátette, hogy az idei borok már azokkal a modern eszközökkel készültek, amelyeket éppen a minőségi bortermelés megalapozása érdekében szerzett be pályázati támogatással az egyesület. Ezeket nemcsak a civil szervezet tagsága használhatta, hanem a hegyháton gazdálkodók mindegyike.

Dr. Kántor Mónika borász, az egyesület szakmai mentora szintén elismerően szólt a kóstolt borokról. Mint mondta, azok meglepően finomak, gyümölcsösek és üdék voltak, ez utóbbi tulajdonságuk annak köszönhető, hogy volt még bennük természetes szénsav.

– Ezen a hegyháton viszonylag rövid időn belül nagyon komoly fejlődést produkáltak a szőlőtermelők, érezhetően akartak tanulni, s mindent megtettek annak érdekében, hogy évről évre a legjobbat hozzák ki az adott esztendő adottságaiból – magyarázta dr. Kántor Mónika. – A borkészítést ugyanis minden évben újra kell gondolni, hiszen nincs két azonos esztendő. 2017-ben a száraz nyár miatt nagyon gyorsan csökkent a szőlő savtartalma, ezért a gazdák gyorsan leszedték a gyümölcsöt, de ebből nem is volt gond. Idén a hasonlóan meleg és száraz nyár miatt sok helyen úgy gondolták, hogy szintén korai szüretre lesz szükség, ám most mégsem volt olyan gyors a szőlő érése, ezért helyenként előfordult, hogy elsiették a szüret időpontját. Ezt a hibát a pusztaszentlászlói Újhegyen kóstolt boroknál nem tapasztaltam, itt valóban nagyon finom, szép, tiszta, jól kezelt, s már teljesen kész borokat ízlelhettünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában