megtorlás és rettegés

2018.11.05. 20:00

Gyertyagyújtással emlékeztek a gyásznapra Zalaegerszegen

A megyeszékhely önkormányzata és a Zala Megyei 56-os Hagyományőrző Egyesület közös megemlékezést tartott hétfőn este az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emlékére az Ady utcai 1956-os emlékműnél.

Hajdu Péter

Égő gyertyákkal emlékeztek az áldozatokra, az előtérben Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke rója le tiszteletét

Stárics Roland, a hagyományőrző egyesület elnöke köszöntötte a gyásznapi emlékezésen résztvevő városi és megyei vezetőket, minden érdeklődőt, majd a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói adtak műsort.

Weinhoffer Péter tizedik osztályos tanuló Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét mondta el, Hegyi Benedek tizenegyedikes diák pedig Hajdú Levente: Kiáltvány című versét adta elő. Az ünnepségen Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója mondott emlékező beszédet. Mint mondta, e nemzeti ünnepünk kapcsán leginkább a forradalom és szabadságharc elismerésre méltó történéseire, a rendelkezésre álló néhány nap alatt végbevitt demokratizálási és függetlenségi kísérletére utalnak az emlékezők, amikor a magyar nép egy világhatalommal szemben is ki merte nyilvánítani szabadságvágyát, fegyveres küzdelem vállalásával is. Azonban kevesebb szó esik a forradalom leverése utáni megtorlásról, aminek brutalitása megdöbbentette a világ közvéleményét.

Égő gyertyákkal emlékeztek az áldozatokra, az előtérben Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke rója le tiszteletét Fotó: Pezzetta Umberto

 

A szónok ismertette a forradalom eseményeit, köztük a Nagy Imre vezette kormány megalakítását, aminek szándékait a sajtó, a központi hírközlő szervek is közvetítettek. Kitért arra, hogy vidéken is elsősorban ezek jelentették a legfőbb tájékozódási lehetőségeket. Sokfelé, Zala megyében is néhány napos késéssel követték a fővárosiakat a forradalmi események. Kiss Gábor ezek közül felelevenítette a zalaegerszegi középiskolás diákság és a munkásság részvételével tartott felvonulásokat, a megszállókra emlékeztető felszabadulási emlékmű és a Hamburger szobor ledöntését, politikai foglyok kiszabadítását.

Szólt arról a véres eseményről, amely a megemlékezés helyszínén, a Magyar Dolgozók Pártja megyei székháza és a Zala című napilap szerkesztősége épületével szemben zajlott le október 26-án, amikor a tüntetés során a tömegbe lőttek, és Németh Imre gépkocsivezető, valamint a Nógrád megyéből ide vezényelt Telenkó János honvéd életét vesztette, és sokan megsebesültek. Kiss Gábor szólt a munkástanácsok politikai helytállásáról majd feloszlatásáról, amit már a megtorlások követtek. Mint felidézte, az országban mintegy 400 embert végeztek ki a következő években, 22 ezren kerültek börtönbe, ezen felül több mint 16 ezer embert internáltak, s legalább 200 ezren menekültek külföldre. A megemlékezés résztvevői végül gyertyát gyújtottak, koszorút és virágokat tettek az emlékmű elé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában