Gálaest

2018.11.07. 07:00

A zalaegerszegi kórház dolgozói jótékonykodnak

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház november 17-én újabb jótékonysági gálaestre készül, a programban a kórház vezetői, orvosai és szakdolgozói lépnek fel.

Magyar Hajnalka

Az Ispita Alapítvánnyal közösen szervezett estről, amelynek bevételét a fizioterápiás osztály medencéjének felújítására fordítják, tegnap tartott sajtótájékoztatót dr. Halász Gabriella főigazgató, Eichinger Attila, az Ispita Alapítvány Kuratóriumának elnöke, dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató, Gombosné Papp Judit, a kedvezményezett osztály vezetője és Flaisz Gergő, az estnek otthont adó Keresztury VMK igazgatója.

Megtudtuk, hogy a korábban összegyűlt adományokból december 3-án megkezdődhet a medence teljes gépészeti felújítása. A forrás cégek és magánszemélyek adományaiból, a városi jótékonysági főzőnap bevételéből és 3 évnyi szja-felajánlásból tevődött össze. Több mint 20 millió forint értékben zajlanak majd a munkák, amelyek eredményeként kontrollált vízminőségű, biztonságos hidroterápiára nyílik lehetőség a mozgásszervi, neurológiai, gyermek, valamint a későbbiekben a kardiológiai rehabilitáció keretében egyaránt.

A gépészet mellett azonban az öltözők sora és a medencetér is felújításért kiált. Mintegy 20-25 millió forintra volna szükség, ennek összegyűjtését szolgálja a közelgő, II. Jótékonysági Gálaest is. A kórháziak csupa vadonatúj produkcióval és kibővült szereplőgárdával lépnek a közönség elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában