Belterületen és hegyháton

2018.08.02. 07:00

Jelentős mértékben megújul az úthálózat Nagyrécsén

A belterületi úthálózat mellett a környék hegyhátaira vezető utakat is felújítják a dél-zalai községben. S hamarosan a nagy volumenű óvodaberuházás is elindulhat.

Benedek Bálint

Laskai Béla polgármester és Kiefer Károly alpolgármester az egyik helyszínen Fotó: SZ.A.

Laskai Béla polgármester szerint a különféle pályázati támogatásoknak köszönhetően folyamatosak a munkák. Az önkormányzat kiváló gazdálkodása pedig azt is lehetővé tette, hogy több beruházást önerővel is kiegészítsenek.

– Az iskola mellett húzódó Haladás utca több részletben újul meg – mondta a településvezető.

– Azért, hogy az intézmény közelében az autósok még könnyebben parkolhassanak, kiszélesítettük az utat, ehhez pedig lefedtük a vizesárkokat. Alatta viszont kiépítettünk egy olyan csatornarendszert, mely kiválóan elvezeti a vizet. A lejtős aszfaltcsík végén ugyancsak elvezetjük a fentről érkező hordalékot. A temetőben és akörül is dolgoznak. Laskai Béla elmondta: 7,5 millió forintból, némi saját forrás felhasználásával kibővítik a parkolót, a ravatalozó környékén elvégzik a szükséges apróbb felújításokat, s 1,5 millió forintból húsz férőhelyes urnafalat építenek.

– A Deák és a Hársfa utcák burkolata pedig elöregedett, ezért most mindkettő biztos alapokat és tisztességes aszfaltburkolatot kap, közel 10 millió forintból – tette hozzá.

Laskai Béla polgármester és Kiefer Károly alpolgármester az egyik
helyszínen Fotó: SZ.A.

– A Bacónaki-hegyre vezető útszakasz is rendkívül roszsz állapotba került az évek során, mára lyukak tarkítják, nehezen lehet rajta közlekedni. Ezért a keresztig terjedő, 1200 méteres szakasz hengerelt dolomit és mészkő keveréket kap, mely valószínűleg tartós megoldást jelenthet. Érdekesség, hogy olyan pályázatot nyertünk, melyben vállaltuk, hogy egy hektáros önkormányzati területen diófákat ültetünk. Furcsa lehet e kettő párosítása, ám hosszú távon a héjas gyümölcsből profitálhatunk is. Szintén jó hír a környéken élőknek, hogy a Gáspár-hegyre vezető elhasználódott utat a Bacónakihoz hasonló technológiával újítjuk fel. A munkák elvégzéshez a gépparkunk is gyarapodott különféle traktorokkal. A nagyrécsei beruházások közt fontos megemlíteni az óvoda korszerűsítését, melyhez 188 millió forint áll az önkormányzat rendelkezésére. A település első embere azonban azt is elmondta: a költségvetést némileg át kellett szabni, de terveik szerint még az ősszel nekiláthatnak az építkezésnek. A szolgáltatás zavartalansága érdekében a régi könyvtár helyiségeit át is alakították már, itt üzemel majd az ideiglenes óvoda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában