Olvasós vetélkedő

2018.05.30. 07:00

Bálint Ágnes író életműve köré épült az idei versengés Zalaegerszegen

Harmadik alkalommal rendezték meg az elmúlt szombaton a megyei könyvtárban a családoknak szóló könyves vetélkedőt.

Arany-Horváth Zsuzsa

A győztesek Nagykutasról érkeztek, a gyerekek a könyvtárosokkal vetélkedtek: Czett Szénia és Czett Alexander, mögöttük Diószegi Erzsébet és Maróti Károly Fotó: DFMK

Az egyre sikeresebb zalai könyvtárosprogram célja az, hogy a felnőttek és a gyerekek közös élményt szerezzenek az olvasás révén. A zalai könyvtárosok a kistelepüléseket ellátó könyvtári hálózaton keresztül vonják be a kis zalai falvakban élőket, s invitálják immár három éve a megyei könyvtárban zajló nemes vetélkedésre.

A győztesek Nagykutasról érkeztek, a gyerekek a könyvtárosokkal vetélkedtek: Czett Szénia és Czett Alexander, mögöttük Diószegi Erzsébet és Maróti Károly Fotó: DFMK

A program során minden alkalommal egy-egy hazai, évfordulós aktualitású író életműve került terítékre: először Janikovszky Éva, majd Szabó Magda gyerekeknek szóló írásaival, könyveivel kerültek közelebbi kapcsolatba a vetélkedőre jelentkezők, idén pedig a tíz éve elhunyt Bálint Ágnes mindenki által ismert kedves figurái – Kukori, Manócska, Tádé, tv-maci – idéződtek fel. A feladatokat Kereki Judit, a városi könyvtár munkatársa, játékvezető állította össze. Az első forduló on-line módon zajlott, Bálint Ágnes életét totó kitöltésével ismerhették meg a négyfős csapatok, közülük végül hat került a döntőbe, mely múlt szombaton zajlott. A Kiss Gábor, Sebestyénné Horváth Margit (a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója és helyettese) és Lévay Gabriella (zalatárnoki IKSZT munkatársa) alkotta zsűri előtt versengők kakukktojást kerestek, puzzle-­darabokat raktak össze, diákat azonosítottak, idézeteket ismertek fel, melyek egytől egyik Bálint Ágneshez kötődtek.

A vetélkedőt hibátlan teljesítménnyel a nagykutasi csapat nyerte, a két kisdiákot a községi könyvtár munkatársa segítette. A második helyet a zalabéri Szeleburdi család nevű csapat szerezte meg, a név a háromgyermekes Csizmazia családot rejti, akik minden könyvtáros ismeretterjesztő felhívásnak eleget tesznek. A verseny harmadik helyezett csapata Nagyrécséről érkezett. A vetélkedő végén könyvjutalmak és társasjátékok találtak gazdára, senki nem távozott üres kézzel. A könyvtárosok már tervezik a jövő májusi családi vetélkedőt, de az még titok, hogy ki lesz az író, akinek a pályája köré csoportosulnak a kérdések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában