Az alvás világnapja

2018.03.17. 09:00

Az alvászavar számos betegség melegágya – alvásjavító tréninget indít az EFI

Az alvás világnapjához időzítette első nyilvános rendezvényét a nemrég létrejött Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Iroda, az EFI.

Magyar Hajnalka

Dr. Szabó József (középen) és az est segítő szakemberi, (balról) Hári Bettina, Salamon András, Sipos Mária, valamint Joó Szilvia Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

- A WHO nyilvánította március 13-át az alvás világnapjává, amivel fel kívánta hívni a figyelmet arra, hogy az alvászavar, s az evvel járó tartós kialvatlanság számos testi és lelki betegség melegágya lehet – mondta elöljáróban dr. Szabó József mentális egészségfejlesztő terapeuta. – A felmérések szerint az emberiség mintegy 10 százaléka szenved alvászavartól, ám mintegy 40 százalék azok aránya, akik valamikor életük során rövidebb-hosszabb ideig alvásproblémával küzdenek. Arról is szólnak kutatások, hogy a rossz alvás mennyivel rövidíti meg az emberi életet. Kórházi körülmények között már egy ideje tartunk alvásjavító tréningeket, főként olyan esetekben, amikor az alvászavar más betegségek szövődményeként alakul ki. Most azonban, az EFI megalakulásával lehetőségünk nyílt arra, hogy ne csak pácienseink, hanem a lakosság szélesebb körében is elkezdjük ezt a munkát.

Dr. Szabó József (középen) és az est segítő szakemberi, (balról) Hári Bettina, Salamon András, Sipos Mária, valamint Joó Szilvia Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Igaz, még nem a végleges helyszínen, hiszen az EFI helyiségeit most alakítják ki a Kossuth utcai nővérszálló földszintjén. Addig is a szociális klub fogadta be a programot, amire nagy számú érdeklődő érkezett. Ez biztató a szakemberek céljaira nézve, hiszen minél szélesebb körben szeretnék tudatosítani, milyen fontos, hogy megőrizzük a jó, pihentető alvást.

- Természetesen ezen az egy rendezvényen senkit nem fogunk meggyógyítani… – folytatta dr. Szabó József. – Ez az alkalom a módszerek bemutatását szolgálja, a későbbiekben pedig az EFI keretei közt bárki térítésmentesen igénybe veheti majd mindezeket az alvásjavító szolgáltatásokat.

Vegyük sorra, mi is történt a múlt heti összejövetelen.

A dr. Szabó József mentális egészségfejlesztő terapeuta által vezetett program számos érdeklődőt vonzott Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Dr. Szabó József összefoglaló előadást tartott az alvászavarokról, kiemelten az inszomniáról (álmatlanság), majd bemutattak néhány alvásjavító technikát. Természetesen nem gyógyszeres terápiára kell gondolnunk, hanem stresszcsökkentő módszerekre, valamint alváshigiénés tanácsokra. Utóbbi metódusát a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében működő alváskutató csoport dolgozta ki. Lényege, hogy már apróbb életviteli változtatások is eredményt hoznak a rosszul alvóknál.

A stresszcsökkentő technikák közül a mindfulness meditációt és a progresszív relaxációt próbálhatták ki a résztvevők, s mindezen túl a horkolást enyhítő garattornát is megtanulhatták Salamon András gyógytornásztól.

A módszerek bemutatásában Joó Szilvia diplomás ápoló, valamint két pszichológus, Hári Bettina és Sipos Mária volt még dr. Szabó József segítségére. Zárásként alvásjavító gyógyteákat (citromfű, kakukkfű) kóstolhattak a megjelentek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában