2017.10.02. 11:00
Keszthelyen díszoklevéllel köszöntötték a nyugdíjas pedagógusokat
A díszokleveles nyugdíjas pedagógusokat köszöntötte Ruzsics Ferenc polgármester pénteken Keszthelyen, a városházán.
Hárman a díszdiplomások közül: Varga Lászlóné, Szőnyi Jánosné és Kovács Józsefné
Fotó: Szabó Judit
Minden évben ünnepséget rendeznek a helyben lakó, tanári pályafutásuk kerek évfordulóját ünneplő nyugdíjasoknak.
Ruzsics Ferenc ezúttal öt pedagógusnak köszönte meg – mint fogalmazott – az áldozatos és nehéz munkáját, köztük a 70 éve diplomát szerzett Szőnyi Jánosné matematika-fizika szakos tanárnak, aki Zalacsányban, Zalaapátiban és Balatonszentgyörgyön is tanított. Köszöntötte Varga Lászlónét, Kovács Józsefnét, Lakos Zoltánt és Kiss Győzőnét, utóbbinak, a Vajda-gimnázium volt tanárának, igazgatóhelyettesének és megbízott igazgatójának – mint egykori osztályfőnökének – dr. Horváth Teréz jegyző külön kifejezte háláját.
Az ünnepségen négy pályakezdő tanár: Szakál Diána, Móró Tamara, Gróf Alexandra és Szabó Szimonetta esküt tett.