2023.07.15. 08:30
Vízipipadohányt szállított a moldáv busz
84 kiló vízipipadohányt rejtett el a váltósofőr
Fotó: NAV
Majdnem mázsányi vízipipadohányt találtak a pénzügyőrök egy moldáv autóbuszon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatója szerint a NAV munkatársai az M85-ös autóút Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán ellenőrizték harmincnál több utassal és két sofőrrel közlekedő moldáv buszt, valamint az utánfutóját. A Kónynál tartott vizsgálatkor gyorsan kiderült, hogy a váltósofőr táskáiban nem ruhák vannak, a busz hűtője pedig nem az utasoknak szánt frissítőt rejti. A pihenőidejét töltő buszvezető elmondta, hogy a 84 kiló vízipipadohányt ő vette Romániában, majd elrejtette a buszban, és ha nem bukik le, akkor portékáját egészen Olaszországig tudja eljuttatni. Az egyenruhások a közel öt és félmillió forint értékű dohányterméket lefoglalták, a váltósofőrrel szemben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indítottak eljárást.