2020.09.26. 15:30
A zalai lovas rendőrök ott is feltűnnek, ahol a legkevésbé számítanak rájuk
A verőfényes időben a Zala-völgye gyönyörű panorámája tárult elénk a szenterzsébethegyi kápolnától. A domboldalon két lovas bukkant fel, csak közelebb érve látszott, hogy rendőrök.
Molnár Barbara törzsőrmester és Németh Milán törzszászlós – úgy tapasztalják, az emberek örömmel fogadják őket
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto
A megyei rendőr-főkapitányság kutyás-lovas alosztályának járőrőreivel találkoztunk, akik rövid pihenőre megálltak a kápolnánál, így volt mód pár szót váltanunk. Mint szavaikból kiderült, Zalában tavaly óta találkozhatunk lovas rendőrjárőrökkel.
A lovas rendőri szolgálatra pályázatot írtak ki, erre jelentkezett Németh Milán törzszászlós és Molnár Barbara törzsőrmester is. Míg a fák árnyékában beszélgettünk, négylábú társaik, a 18 éves Volga és a 7 éves Zengő nagyokat téphettek a dús fűből.
– Nem volt különösebb lovas előképzettségem, de felkeltette érdeklődésemet ez a váratlan lehetőség, és az is motivált, hogy dédapám lovas rendőrként szolgált a fővárosban a két világháború között – árulta el a 42 éves Németh Milán, aki a bázakerettyei körzeti megbízotti munkából szállt át nyeregbe.
– Én korábban hobbiból lovagoltam, ezért pályáztam meg a beosztást – magyarázta 24 éves járőrtársa, aki korábban a megyeszékhelyen közterületen látott el szolgálatot. Azt is elmondta, hogy tanulmányai és munkája miatt az elmúlt években már kevesebb ideje maradt a lovaglásra, az új beosztásának köszönhetően viszont a hobbit és a hivatást sikerült ötvöznie.
A jelöltek a Készenléti Rendőrség lovas alosztályánál hat hónapos kiképzésen vettek részt, majd a sikeres vizsgát követően kapták meg a képesítésüket az új feladatukhoz. Jelenleg hárman szolgálnak az alosztálynál, a tervek szerint további két fővel bővül az állomány. A lovak Bagodban „laknak” bértartásban, onnan indulnak naponta szolgálatba, és a megye bármely pontján felbukkanhatnak, mert tréleren utaznak munkába. Kivétel, ha lábon is elérhető a járőrözésre kijelölt terület, mint történt az találkozásunkkor is, a város szélén.
A mindennapi szolgálat mellett hetente egy alkalommal tartanak képzést is a bagodi lovardában.
– Nyáron többször teljesítettünk szolgálatot a Balaton-parton is, emellett elsősorban olyan területekre kaptunk vezénylést, ahová gépjárművel vagy gyalog nehezebb eljutni. Jellemzően ezek szőlőhegyek, horgászhelyek, erdők és külterületek, ahol nemcsak a hétvégi házak találhatók, hanem állandó lakosok is élnek – magyarázta Németh Milán.
Megjelenésükkel erősítik az emberek biztonságérzetét, és visszatartó erővel is bírnak, hiszen ott is felbukkanhatnak, ahol kevésbé számítanak rá a rosszakaratú emberek.
– Mindenki örömmel fogadja a megjelenésünket – magyarázták. – Az emberek nyitottabbak, közlékenyebbek, jobban szóba állnak velünk, kijönnek még a házakból is beszélgetni, így információkkal is segítik a munkánkat.
Aztán nyeregbe szálltak és indultak tovább a fák övezte keskeny kápolnaszeri úton.