Tűzeset

2019.01.15. 07:16

Kigyulladt egy lakóépület Nagykanizsán – Frissítve

Öt méteres lángok csaptak fel kedden éjjel egy Kaán Károly utcai sorház egyik lakásában. A kiérkező tűzoltók hat vízsugárral oltották el a tüzet. Az ott élő idős hölgy nem sérült meg, de sokkos állapotban a kórházban ápolják.

Benedek Bálint, Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fotó: Szakony Attila

Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagy, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a tűz átterjedt a szomszédos lakás tetőszerkezetére is. A helyszínre a nagykanizsai, a zalakarosi és a letenyei hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett hat vízsugárral eloltották a lángokat. Szerencsére személyi sérülés nem történt, viszont az a lakás, ahol a tűz keletkezett lakhatatlanná vált.

Fotó: Szakony Attila

A nyugodt Katonaréten tegnap ottjártunkkor a szénné égett szobák és tetőgerendák, valamint a falakról csöpögő víz jelezte, hogy óriási tűz tombolhatott a lakásban. Az érintett lakás környezetében élőket – érthetően – sokkolták az események. Kovács Ágnes a kiégett lakás melletti tömbben él, s telefonon annyit mondott: a televízió nézés közben arra figyelt fel, hogy narancssárga fény szűrődik be a lakásába. Az ablakot kinyitva látta meg: a magasra csapó lángok az erős északi szél miatt továbbterjednek. Azonnal tárcsázta a segélyhívót, a tűzoltók percek alatt kiértek.

Fotó: Szakony Attila

A közvetlen szomszédban élő férfi recsegésre-ropogására ébredt. Szinte érezte, ahogyan perzselődnek a feje fölött a gerendák. A tűzoltók az ő lakásán keresztül is oltották a lángokat, nála is jelenetős az anyagi kár, de bízik a biztosító segítségében.

Az utcán találkoztunk az idős hölgy fiával, Berta Richárddal, aki az épen maradt holmikat pakolta. Elmondta: annak örül, hogy bár édesanyja a kórházban van, az ijedtségen kívül nem sérült meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában