Már többet járunk boltba

2021.08.05. 11:00

Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszer-tartalék

Megváltoztak élelmiszer-vásárlási és élelmiszer-fogyasztási szokásaink. Ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amit a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület végzett.

ZH

Az eredmények azt mutatják, hogy az első hullám idején tapasztalt sokkhatás elmúlt, ugyanakkor a lakosság megőrizte az elővigyázatosságát, és vannak olyan szokások, amelyek hosszú távon is velünk maradnak.

Idén májusban 1910-en töltötték ki a Nébih weboldalán a második karanténkutatást. A felmérésből többek között kiderült, hogy az elsőhöz képest a harmadik hullámban a vásárlók már gyakrabban mentek boltba, de ez még mindig messze elmaradt a járvány előtti időszaktól, emellett továbbra is dinamikusan nőtt az élelmiszert online vásárlók aránya. Termékválasztáskor még mindig az íz és a minőség a legfontosabb, viszont a szempontok között előtérbe került az egészségre gyakorolt hatás is. A kutatás alapján a vásárlók kosarába ismét a megszokott mennyiség kerül az egyes élelmiszerekből, és már kevésbé fontos, hogy egy termék tartós legyen. A kutatás rávilágított, sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék. Ezt jelzi az is, hogy a háztartások ötöde arra számít, nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket, ami több mint kétszerese az első hullám idején tapasztalt adatnak.

A válaszadók arról számoltak be, hogy a járványügyi helyzetben csökkent a háztartásukban elpazarolt élelmiszer mennyisége, ami annak köszönhető, hogy jellemzően több idő jutott a háztartásra, az otthoni főzésre, étkezésre. Az emberek 57 százaléka azonban úgy tapasztalta, csomagolási hulladékból több keletkezett, mint a járványt megelőzően. A járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak, és a magyar lakosság testtömege átlagosan további 30 dkg-mal gyarapodott tavaly tavasz óta.

Ezek is érdekelhetik