Finom és biztonságos

2020.11.01. 07:00

Ezúttal sütnivaló tököt vizsgáltak a Szupermenta programban

Összesen 11 hazai termesztésű tököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta program szezonális tesztjében. A ma már „klasszikusnak” számító hét kanadai sütőtök mellett négy eltérő fajtájú, de szintén étkezési célra szánt tök kedveltségét is tesztelték. Összességében elmondható: amellett, hogy finomak, biztonságosak is a magyar termesztésű sütnivaló tökök.

ZH

Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt Fotó: Nébih

Az őszi ízek egyik nagykövete került most a Szupermenta program középpontjába. A sonkatökök alapos vizsgálata mellett a szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy a többfelé kapható, más fajtájú tökök valamelyike le tudja-e taszítani trónjáról a közkedvelt kanadai sütőtököt. E szellemben a termékteszt kiegészült a delicata, a japán (hokkaido), a nagydobosi típusú és a provance-i muskotály fajták egy-egy példányával is, tájékoztatta lapunkat a Nébih.

A laboratóriumban mérhető vizsgálatok közül a hatóság szakemberei többek között nitrit-, nitrát- és cukortartalom-mérést végeztek, továbbá megnézték, hogy a terményekben mennyi béta-karotin található. A darabolva árusított termékeknél szúrópróbaszerűen ellenőrizték a listeria monocytogenes baktérium jelenlétét is. Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt.

Hibás jelöléssel csupán egy esetben találkoztak a hatósági ellenőrök: egy nagydobosiként árusított tök nem felelt meg a fajtajellegnek, így pontatlan volt a tájékoztatás. Az ellenőrök bekérték a termék adatait az érintett forgal­mazótól. A továbbiakban hatósági figyelmeztetés várható.

A Szupermenta termékteszt kiegészítéseként egy termelőnél komplex helyszíni ellenőrzést tartottak a Né­bih felügyelői. Megvizsgálták többek között a termelés körülményeit, valamint a technológiai és higiéniai megfelelőségeket. A horti gazdánál mindent rendben találtak a szakemberek.

Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt Fotó: Nébih

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A hét kanadai sütőtök közül az első helyet az Auchan, a másodikat a Tesco, míg a harmadikat a Lidl zöldségpultján kínált sütőtök érdemelte ki.

A fajták versenyében pontegyenlőséggel első helyen végzett a kanadai, valamint a provance-i muskotály sütőtök. Ezeket szorosan követve második helyen végzett a nagydobosi sütőtök. A japán sütőtök a harmadik helyre, míg a delicata, azaz tölteni való sütőtök a lista végére került.

A nem étkezési célra árusított tökök esetében, mint például a faragásra szánt halloween tök vagy a kisebb dísztökök, a forgalmazónak fel kell tüntetnie a címkén, hogy a termék nem étkezési célra szolgál, hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Ez, teszik hozzá, nem jelenti feltétlenül azt, hogy mérgező, de ezek a termékek nem mennek át azokon a minősítési és ellenőrzési eljárásokon, amiken az élelmiszerként forgalmazott termékek. Éppen ezért az ilyen tök fogyasztása semmiképpen nem javasolt, még akkor sem, ha esetleg az íze nem keserű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!