Koronavírus Zalában

2020.05.26. 15:00

A piacra belépni szándékozó befektetőket elriasztotta a turizmus járványhelyzet miatti lefagyása

Az enyhítések bevezetésével a szezon megmentésére készülnek a magyarországi szállásadók. A piacra újonnan belépni kívánók azonban kivárnak, vagy meggondolták magukat – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

ZH

Márciusban 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a hazai szálláshelyeken

Fotó: Shutterstock

A koronavírus megjelenése szinte azonnal lenullázta a szállásadók bevételeit. Márciusban a külföldi vendégek száma 73,6 százalékkal, a belföldieké 63,5 százalékkal csökkent, összesen 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a szálláshelyeken – áll a Központi

Statisztikai Hivatal jelentésében. Ráadásul amennyiben a Ptk. előírásai szerint a vendég értesítette a szállást az utazás koronavírus miatti meghiúsulásáról, a már befizetett előlegeket is vissza kellett utalniuk a vendégeiknek.

Ennek ellenére a cégek döntő többsége a kivárásra rendezkedett be. Legalábbis ezt mutatják a cégmegszűnések havi bontású statisztikái. A járvány által leginkább érintett márciusban és áprilisban nemcsak az előző hónapokhoz képest, de a tavalyi év hasonló időszakához képest is kevesebb céget szüntettek meg tulajdonosaik. A szezon újraindításába vetett szerény optimizmus mellett a végelszámolásokkal és felszámolási eljárásokkal kapcsolatos bírósági és hivatali ügyintézés lassulása is szerepet játszhatott ebben. A cégek fennmaradását szolgálhatja a május 19-én bejelentett újabb 150 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztésre fordítható pályázati támogatás, melyet a kormány a Kisfaludy Program keretében hirdetett meg. A szektor újraindulását a szakmai szervezetek, memorandumok és ajánlások elkészítésével is segítik. Ilyet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány is.

Márciusban 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a hazai szálláshelyeken
Fotó: Shutterstock

Egészen más képet kapunk, ha ugyanezen szektorban a cégalapítások statisztikáit vesszük górcső alá. Az idei március–április hónapban jelentősen visszaesett az ilyen profilú vállalkozások alapításának száma. A vizsgált időszakban, csak 2019 augusztusában volt ennél kevesebb cégalapítás, amit a szezon vége, illetve a cégbíróság szokásos nyári leállása indokolt. A piacra belépni szándékozó befektetőket értelemszerűen elriasztotta a turizmus lefagyása, így vagy másba fektetnek, vagy elhalasztották piacra lépésüket.

A vendéglátás mellett a szálláshely-szolgáltatás működése sem fog teljes mértékben visszaállni a járvány előtti állapotra. Úgy tűnik, hogy vendégként hosszú távon hozzá kell szoknunk például a távolságtartás, a maszkviselés és a fokozott higiéniai előírások betartásához. Mindez szükséges ahhoz, hogy újra magára találjon a hazai turizmus – fejtette ki elemzésében Hantos Zoltán, az Opten projektmenedzsere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!