Fogyasztóbarát, zöld, digitális és minősített

2020.03.09. 15:00

Az MNB pozitívan bírálta el az első biztosítói pályázatot

Az MNB a múlt hét végén értesítette az elsőként pályázó biztosítót a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításának pozitív bírálatáról. Ennek forgalmazása ezután akár azonnal indulhat. A jegybank előzetes felmérése szerint a piaci szereplők többsége fejleszti már új termékét, és készíti elő pályázatát, így az év folyamán széles körben elérhetővé válhatnak a minősített otthonbiztosítások. Aki előbb indul, nagyobb ügyfélkört szerezhet.

ZH

Az MNB azt reméli, a lakásbiztosítások piacán élénkül a verseny az ügyfelekért

Fotó: Shutterstock

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el – s erről múlt csütörtökön értesítette is – a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) program első pályázatát benyújtó Union Biztosító Zrt.-t. Mivel a biztosító sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal megkezdheti itthon az MNB felé bejelentett minősített termékek forgalmazását.

A jegybank adatai szerint szinte minden hazai biztosító – s mellettük a lakásbiztosítási üzletágba újonnan belépő szereplő is – tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval való indulást. Noha egy lakásbiztosítási termékfejlesztés, s az ezzel kapcsolatos egyéb belső folyamatok kialakítása jellemzően legalább fél évig tart, a lassabban startolókhoz képest előnybe kerülnek, és piacot hódíthatnak majd az mfo termékükkel gyorsabban megjelenő szereplők. Az MNB várakozásai szerint a fogyasztóbarát otthonbiztosítások 2020-ban széles körben elérhetővé válhatnak az ügyfelek számára.

Az MNB azt reméli, a lakásbiztosítások piacán élénkül a verseny az ügyfelekért
Fotó: Shutterstock

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanis ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mai lanyha verseny az ügyfelekért.

A fogyasztóbarát otthon­biz­tosítás alapcsomagja ele­mi károkra, s egyéb, a háztartásokat érintő tipikus koc­kázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát, a kizárásokat és mentesüléseket az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.

A jegybank honlapján új információs felületet hozott létre az érdeklődők számára a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására. Az mfo termékek közti egyszerű eligazodást ez év őszétől a jegybank által kialakítandó összehasonlító program is támogatja majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!